Az emberhátrányok ellenére - Huszti Szabolcs reakciója

Mutatjuk a mérkőzés összefoglalóját.

Forrás:

Mint már jeleztük, új, teszten lévő védővel, a 24 esztendős, francia-kameruni Sylvain Deslandes-dal és a frissen igazolt középpályással, az északmacedón-spanyol David Babunskival a soraiban győzte le Telkiben a DVSC az NB I-től idén búcsúzott Budafokot. Az igazi nyári időben, 30 fokban rendezett meccsen nem léphetett pályára a keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert, a szeméremcsont-gyulladással bajlódó Bényei Ágoston, a húzódással küzdő Bévárdi Zsombor, valamint az Achilles-gyulladással kezelt Pávkovics Bence.

Új játékosssal és tesztelésen lévővel nyert a DVSC - NB1.hu

 

Huszti Szabolcs: Már a másodosztályban is nagy erényünk volt, hogy sok gólt szerzünk, örülök, hogy ezúttal is sikerült hármat lőni. Voltak jó momentumok a játékunkban, de jelenleg abban a fázisban vagyunk, amelyben a játékosok nem a legfrissebbek. Kisebb sérülések miatt mindkét félidőt emberhátrányban fejeztük be, de akkor is stabilak tudtunk maradni.

Felkészülési mérkőzés, Telki.
DVSC-Budafok 3-1 (2-1).
DVSC 1. félidő:
Kosicky – Kusnyír, Nikolic, Deslandes, Korhut – Varga J., Dzsudzsák – Pintér, Babunski, Sós – Bárány. DVSC 2. félidő: Kosicky (Hrabina) – Poór, Nikolic, Baráth, Ferenczi – Bódi, Gyönyörű – Ugrai, Szécsi, Soltész D. – Tischler. Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.
Budafok: Bese – Margitics, Jagodics, Fótyik, Kotula, Nándori, Soltész I., Papp, Zuigeber, Szabó M., Kovács D. Csere: Horváth A., Szalai, Horgosi, Khiesz, Medgyes, Fekete, Micsinai, Farkas, Takács, Györe, Mervó. Edző: Boér Gábor.
Gól: Sós (5., 45.), Tischler (69.), illetve Kovács D. (4.).

Legfrissebb híreink