nb1.hu

Az Eb-ért küzdenek fiatal labdarúgóink – videó

Fontos hét vár a férfi U17-es és U19-es válogatottra.

A 2000. január 1-je után született labdarúgókból álló U17-es és a 1998-as vagy későbbi születésű játékosokkal felálló U19-es válogatott egyaránt nehéz csoportból biztosította be ősszel az Eb-elitkörös szereplését, előbbi együttesnek a dán, utóbbinak a svájci csapatot is meg kellett előznie ahhoz, hogy állva maradjon a selejtezőben. 
 

A görögök ellen vág bele a felkészülésbe az U21-es válogatott – NB1.hu

Görögország ellen kezdi meg felkészülését a 2019-es Európa-bajnoki selejtezőkre a magyar férfi U21-es válogatott.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottnak annyiban könnyebb dolga lehet a kedden kezdődő selejtező sorozatban, hogy hazai pályán mérkőzik ellenfeleivel (kedden az izraeliekkel, csütörtökön az oroszokkal, vasárnap a norvégokkal), és a csoportból akár a második helyen is ki lehet jutni a horvátországi Eb-re. A Michael Boris irányításával készülő U19-es gárda szerdán kezd Csehországban a házigazdák ellen, majd pénteken az osztrákok, hétfőn pedig a skótok lesznek az ellenfeleink, ebből a négyesből csak az első helyezett lesz tagja a grúziai Eb-nek. 
 
Az utolsó pillanatban mindkét keretben történt változás, az U17-es együttesben Csóka Dániel megsérült az egyik edzésen, ezért helyette Arday Milánt nevezte Szélesi Zoltán a tornára. Az U19-es válogatottnál az utazó keret tagja volt a szombathelyi Tóth Máté, de egy izomszakadás meghiúsította a szereplését a csehországi viadalon. 
 
Az MLSZ TV a csapatok vasárnapi edzésén két-két játékost kérdezett meg a felkészülésről és a válogatott esélyeiről. 

 

A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező elitkör programja: 
 
Március 21.:
 
Oroszország-Norvégia, 14.30, Dabas
Magyarország-Izrael, 15.30, Telki
 
Március 23.:
 
Izrael-Norvégia, 14.30, Dabas
Oroszország-Magyarország, 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion
 
Március 26.:
 
Norvégia-Magyarország, 13.00, Telki
Izrael-Oroszország, 13.00, Dabas
 
A csehországi U19-es Eb-selejtező elitkör programja: 
 
Március 22.:
 
Ausztria-Skócia, 11.00
Magyarország-Csehország, 17.00
 
Március 24.:
 
Ausztria-Magyarország, 11.00
Csehország-Skócia, 17.00
 
Március 27.:
 
Csehország-Ausztria, 19.00
Skócia-Magyarország, 19.00
 
Az U17-es válogatott kerete: 
 
Kapusok: 
 
Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)
Oroszi István (Ferencváros)
 
Védők: 
 
Lakatos Benjámin (DVSC)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Arday Dominik (Vasas) 
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)
 
Középpályások: 
 
Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Schön Szabolcs (Ajax)
 
Támadók:
 
Szendrei Norbert (Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica) 
Tímári Norman (Puskás Akadémia)
 
Az U19-es válogatott 20 fős kerete: 
 
Kapusok: 
 
Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budaörs)
 
Védők: 
 
Szalai András (Paks)
Tóth Bence (PFLA)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Honvéd)
Patik Márton (Ferencváros) 
Nagy Zsombor (MTK)
 
Középpályások: 
 
Kleisz Márk (Vasas)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia) 
Hinora Kristóf (MTK Budapest)
 
Támadók:
 
Takács Ronald (MTK Budapest) 
Csernik Kornél (Ferencváros)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)
Kamarás György (Balmazújváros)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC