nb1.hu

Az azerieknek is bókolt a bombagólt szerző debütáló

Csodaszép találatáról is beszélt Holman Dávid.

A magyar válogatottnak nem okozott gondot az azeri nemzeti együttes két vállra fektetése, a mieink 3-1-es győzelmet arattak. Holman Dávid csereként kapott lehetőséget Marco Rossi szövetségi kapitánytól. A Slovanban futballozó Holman először léphetett pályára a magyar válogatottban, a debütálását egy varázslatos góllal koronázta meg. Ez a találat abból a szempontból is fontos volt, mert az ellenfél lelkesedését sikerült megtörni. 
 

 

 

Holman egyébként úgy gondolja, hogy az azeri válogatott a jövőben kellemetlenségeket okozhat majd a vetélytársaknak. A góljával kapcsolatban elmondta, hasonlóan szépet már sikerült szereznie, de talán ilyen fontosat még soha. 
 
"Persze a lényeg az, hogy ezt a találatot egy győztes meccsen szereztem, és bár utólag könnyű azt mondani, hogy kötelező volt begyűjteni ezt a három pontot, azért látható volt, hogy az azeriek nem a könnyen megverhető csapatok közé tartoznak" – értékelt a Slovan Bratislava légiósa az MTI-nek.
 
A 26 éves Holman szlovák bajnokságot nyert a pozsonyi csapattal idén. 

Azerbajdzsán-Magyarország: Osztályozónapló – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC