nb1.hu

Az angliai magyarok is készülnek az EB-selejtezőkre – felhívás

Ismét együtt szurkolnak majd.

Lázban ég a magyarság magyar futballt szerető része, hiszen hamarosan kezdődnek annak a 2020-as Eb-nek a selejtezői, mely seregszemlének 3 mérkőzését is Budapesten rendezik. Tovább fokozza a várakozást, hogy két szomszéddal is egy csoportba kerültünk, köztük az örök rivális Szlovákiával.
 
A mérkőzésekre az angliai magyarok is készülnek, akik az alábbi felhívást juttatták el az nb1.hu-hoz:
 
„Kedves angliai magyar focirajongók!
 
Mint tudjátok márciusban elkezdődnek a 2020-as Európa bajnoki selejtezők. Már az első mérkőzésen egy hatalmas rivális ellen lépünk pályára. Március 21-én a szlovákok majd 24-én a horvátok ellen játszunk.
 
A londoni magyarok már megszokhatták, hogy a Gunners Pubban nézzük a meccseket közösen. Most sem lesz másként hiszen mindkét meccsen ott leszünk és együtt szurkolunk a távoli Angliában. Szeretettel várunk mindenkit. Természetesen lesz gulyás és lángos is. 
 
Hajrá magyarok!"
 
A szlovákok elleni meccs eseménye erre a linkre, a horvátok elleni erre a linkre érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC