nb1.hu

Átigazolások: megvan, milyen játékosokra vadászik majd a Kispest

De hová tűntek a magyar fitalok?

Miután George F. Hemingway, a Honvéd korábbi tulajdonosa megalapította a Magyar Futball Akadémiát, azóta a kispesti nevelőműhely (tehát a távozása után is), az egyik legjobb Magyarországon.

Éppen ezért volt meglepő, hogy a bajnokság előre haladtával egyre kevesebb fiatal kapott lehetőséget a bizonyításra az első csapatban (miközben néhány légiós teljesítményével akadtak gondok.)

Azt, hogy ez miért történt így, Nebojsa Vignjevics vezetőedző mesélte el a klub honlapjának adott interjújában:

„Az Újpest elleni győzelem után úgy tűnt, hogy kikerülhetünk a veszélyzónából, és több tervünk is volt arra vonatkozóan, hogy ha minél hamarabb szerzünk még egy győzelmet, stabilizáljuk a helyünket, akkor mindenképpen lehetőséget adnánk néhány fiatalnak, viszont nem így alakult és nem tehettünk extra terhet rájuk ezzel. A klubnak remek akadémiája van, szeretnénk a jövőben több lehetőséget adni a fiataloknak, még ha nem is könnyű az út, ami a Honvéd NB I-es együtteséig vezet. A következő szezonban ráadásul bevezetik a fiatalszabályt is, meglátjuk, hogyan tudjuk használni az akadémiáról kikerülőket.”

A Kispest az utolsó fordulóban, a Puskás Akadémia otthonában elért 2-1-es győzelmével biztosította be az élvonalbeli tagságát. Ahhoz, hogy a Honvéd jobban szerepeljen a következő bajnokságban, a következőkre lesz szükség a vezetőedző szerint:

Mire lesz szükség az új idényben, hogy feljebb tudjunk kapaszkodni?
Stabilitásra, az első pillanattól fogva, hiszen ez mindenkinek fontos, edzőnek, játékosnak egyaránt. Harcolni, küzdeni kell, fegyelmezetten futballozni, ez az alap. Az előző idényben néhány mérkőzésen ez megvolt, máskor viszont hiányzott, így viszont könnyű pontokat veszítettünk el, pedig muszáj akkor is győzni, ha éppen kevésbé teljesítünk jól. Nem lehetnek olyan meccseink, mint például a Gyirmót elleni, amikor nem küzdöttünk, nem dolgoztunk elég keményen. Ehhez kell megtalálni a megfelelő játékosokat, mind a tudás, mind a karakter tekintetében. A világon egyetlen együttes sem tud azonos szinten teljesíteni 33 mérkőzésen keresztül, azonban a fegyelmezettség és a küzdés elengedhetetlen ahhoz, hogy több pontot szerezzünk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC