Átigazolási terveiről beszélt a ZTE edzője

Böde Dániel esetleges érkezése is szóba került.

Forrás:

Hét év után újra az élvonalban szerepelhet a Zalaegerszeg. A kék-fehérek megnyerték az NB II-es bajnokságot, így a következő szezonnak újra a legmagasabb osztályban vághatnak neki. A vezetőség már azon dolgozik, hogy a ZTE az NB I-ben sem a futottak még kategóriába tartozzon. A napokban több kulcsember szerződéshosszabbítását jelentették be az elöljárók, de természetesen új játékosok is érkeznek majd az együtteshez. 
 

 

Az újoncot nemrég Böde Dániellel is összeboronálták, a Fradi játékosának átigazolásáról a zaol.hu megkérdezte dr. Dobos Barna vezetőedzőt. A tréner elmondta, egy Böde kaliberű játékosra minden csapatnak szüksége lenne. Dobos egyébként kijelentette, a bennmaradáshoz erősítésekre lesz szükségük. 

 

"A szakmai irányvonalat átbeszéltük, a tárgyalások a tulajdonosra és a sportigazgatóra tartoznak, ezek a megbeszélések most zajlanak. A tizenkét fős NB I mezőnyében az olyan játékosokra, mint Böde Dánielre szüksége van minden csapatnak, nem csoda, hogy a Paks is érdeklődik iránta. Ilyen kaliberű labdarúgók kellenek, de nem fog mindenki minket választani, akit megkeresünk, hiszen a játékospiacon is nagy a verseny. Én szakmai véleményt mondok, de a gazdasági részre nincs rálátásom, ahogy említettem, a tárgyalások nem rám tartoznak. A szurkolókat viszont megnyugtathatom, megvannak a megfelelő jelöltjeink, hogy jó csapatunk legyen az NB I-ben. Viszont újra ismételni tudom magam: ahhoz, hogy reálisan esélyünk legyen erre, mindenki részéről összefogásra van szükség" - fogalmazott Dobos Barna.

 
Az egerszegiek június 24-én vágnak bele a felkészülésbe, a játékosokra egy 10 napos ausztriai edzőtábor is vár. 

Legfrissebb híreink