nb1.hu

Átigazolás: védőert fizetett a ZTE a legnagyobb riválisának

Ketten távoztak. FRISSÍTVE!

Korábban már elsőként beszámoltunk arról, hogy Mocsi Attila, a Haladás védője a szombathelyiek legnagyobb riválisának számító ZTE-nél folytathatja pályafutását. 

A Haladás most hivatalosan is bejelentette az átigazolás hírét, íme:

"Távozott csapatunktól Mocsi Attila és Tóth Dávid. A 21 éves, felvidéki születésű Mocsi 2020. július 31-én a Mol Fehérvártól érkezett Szombathelyre és gyorsan alapemberré vált a Haladásban. Bemutatkozott az U21-es válogatottban is, szerepelt a tavalyi, részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon. A védő 56 bajnoki.mérkőzésen lépett pályára a Haladásban, két gólt szerzett és két gólpasszt adott, jövő nyárig szólt a szerződése – most a ZTE-hez igazolt.

Tóth Dávid 2017 július 14-én igazolt a Haladásban, majd kölcsönben Sopronban és az ETO-ban is szerepelt, mielőtt 2019 augusztus 1-jén visszatért a vasi megyeszékhelyre, A 23 éves jobb oldali védő a Haliban 44 bajnoki meccsen szerepelt, három gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Tóthnak is jövő nyári szólt a kontraktusa. 

– Mocsi Attila szerződésében szerepelt egy kivásárlási ár, amit ha valaki kifizet, akkor el kell engednünk a játékost – tudtuk meg Séllei Árpádtól, a Haladás ügyvezető igazgatójától. – Nos, a ZTE kifizette ezt az összeget és mivel Mocsi mindenképpen menni akart, ma felbontottuk a szerződését. Köszönünk mindent, amit a Haladásért tett és további sok sikert kívánunk pályafutásához. Van még egy távozónk: Tóth Dáviddal közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Dávid ősszel szinte egyáltalán nem játszott, máshol több lehetőséghez juthat. Neki is köszönünk mindent, amit a Haladásért tett."

FRISSÍTÉS

A ZTE is bejelentette Mocsi érkezését, íme:

"21 éves, remek felépítésű középhátvéd csapatunk harmadik téli érkezője. Mocsi Attila a Haladástól érkezik hozzánk, ahol fiatal kora ellenére, meghatározó tagja volt a Vas megyei együttesnek.

Mocsi a Győri ETO FC-ben nevelkedett, majd 2017-ben Fehérvárra igazolt, ahol már 18 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben.

A hátvéd végig járta az utánpótlás-válogatottakat és jelenleg is fontos tagja a Gera Zoltán vezette U21-es együttesnek. Mocsi Attila hosszú távú, 2025-ig szóló szerződést írt alá a ZTE FC-vel.

Az aláírással kapcsolatos első gondolatait is megosztotta honlapunkkal a fiatal játékos: „Nagyon örülök, hogy itt lehetek és az NB I-ben bizonyíthatok. Bízom benne, hogy tudok élni ezzel a lehetőséggel, szeretném a csapatot segíteni. Bizakodó vagyok és nagyon várom már, hogy a csapattal edzhessek, majd ezt követően bemutatkozzak Zete-mezben.”

 

Névjegy:

Név: Mocsi Attila

Születési idő: 2000. május 29.

Poszt: Középhátvéd

Eddigi klubjai: Győri ETO FC, MOL Fehérvár FC, Szombathelyi Haladás

Sok sikert kívánunk, Ati!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC