Átigazolás: eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa

Sajtótájékoztatót tartottak. 

Forrás: dvsc.hu

Sajtótájékoztatót tartott pénteken a DVSC, mégpedig a csapat jövőjét igencsak meghatározó témákat érintve. Az eseményen Makray Balázs cégvezető hivatalosan is bemutatta az új vezetőedzőt, a portugál Joao Janeirót, valamint a klub új klubigazgatóját, az örmény Hayk Hovakimyant. A tájékoztatón kiderült az is, hogy Dzsudszák Balázs marad az együttesnél, valamint, hogy edzőtábor is van tervezve a nyári felkészülésbe. Mindezekről a klub hivatalos oldalán számolt be. 

ÍME, A DEBRECENIEK BEJELENTÉSE:

“Makray Balázs elmondta, hogy hogy egy intenzív folyamat zajlott, zajlik a klubnál, amely folyamat minden szereplője elkötelezett a DVSC iránt, és ez egyben egy hosszú távú partnerség a várossal és az egyetemmel is. A cégvezető hozzátette, hogy egy több ütemű szindikátusi szerződés köttetett a befektetővel, melynek első szakasza szerdán már realizálódott is., a klub költségvetése pedig emelkedni fog. A cégvezető bejelentette, hogy a Loki július 9. és 16. között ausztriai edzőtáborba vonul, amely nagyban segíti majd a szakmai munkát.

Hayk Hovakimyanról Makray Balázs elmondta, hogy nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, dolgozott többek között a Paris FC és az FC Noah sportigazgatóságán is. A klubigazgató arról beszélt, hogy immár 2 hete a városban van, tapasztalatot gyűjt, és rendkívül elégedett a debreceni körülményekkel. – Ahhoz, hogy az akadémia tovább fejlődhessen, komoly szakmai támogatásról fogunk gondoskodni – mondta Hayk Hovakimyan. A felnőtt gárdáról az a véleménye, hogy sok munkával akár a nemzetközi szint is elérhető lesz idővel, és meg is akarják erősíteni a csapatot. A jövő héten terítékre kerülnek majd az igazolások is, a miután közeleg a bajnoki rajt, fontos lesz az ausztriai edzőtábor.

A klubigazgató bejelentette, hogy játékoskeret kialakítása még folyamatban van, de az már biztos, Dzsudzsák Balázs a Lokiban folytatja pályafutását. A további döntések a jövő hét elején válnak majd nyilvánossá.
Az 1+1 évre szerződött Joao Janeiro vezetőedző arról beszélt, büszke arra, hogy a Debrecent, egy ilyen sikeres klubot képviselhet. Szerinte nagyon ritka, hogy ilyen sok saját nevelésű játékos szerepel egy futballcsapatban, mint a DVSC-ben, és ezt szeretné fenntartani. – A jó nem elég, a maximumra van szükség – szögezte le a tréner, aki teljes erőbedobást vár magától és a csapattól is”.

Legfrissebb híreink