nb1.hu

Átigazolás: Bognár György legfontosabb paksi terve

Őszintén válaszolt a szakvezető.

Annak ellenére, hogy az utolsó három bajnokiját elveszítette a Paks (Kövesd-Paks 4-3, Paks-FTC 1-3, MTK-Paks 3-1), remek őszt zárt Bognár György csapata, azok után, hogy amikor a szakember átvette a gárdát az addigi vezetőedzőtől, Osztermájer Gábortól, csupán 1 pontja volt és az utolsó helyen állt. 

Majd jött Bognár bemutatkozása az MTK ellen (4-0-s diadal) és a tolnaiak szárnyalni kezdtek.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy az előző bajnokságban szintén remek munkával a gárdát az élvonalban tartó Osztermájer arról beszélt a legújabb kiírás kezdeti kudarcai után honlapunknak adott válaszában, hogy a paksi játékosoknak ki kell mozdulniuk a komfortzónájukból, ahhoz, hogy jól szerepeljenek, és ehhez az kellett például az előző kiírásban, hogy a bentmaradásért kelljen harcolniuk.

Bognár viszont az érkezésével, a rá jellemző módon, alaposan felkavarta a tavaszi folyóból nyári állóvízzé visszafejlődött helyzetet, ennek egyik jele volt, hogy az MTK ellen pályára nem lépő Böde Dánielt visszavitte középső védőnek és átállt a három belső védős rendszerre. További változtatása volt, hogy az ellenfeleket rendre letámadták már a paksiak a saját térfelükön, de bizalmat szavazott az addig kevesebb lehetőséget kapó, de a gólokat szinte egyből termelni kezdő Hahn Jánosnak, arról nem beszélve, hogy több olyan mérkőzés is volt, amikor belenyúlt a csapata felállításába úgy, hogy az éppen pályán lévők posztjait megcserélte, arról nem beszélve, hogy a cseréi is ültek.

Paks: csak a mentőautóban tért magához a védő – NB1.hu

 

Bognárt, az MTK elleni vereség után a meccset követő sajtótájékoztatón az nb1.hu a kórházba szállított Szélpál Norbert állapotáról kérdezte először, illetve arról is, hogy Böde Dániel, meccs előtti egyik nyilatkozatának megfelelően, el tudja-e kezdeni a gárdával a téli felkészülést. 

Utóbbi kérdésünkre meghökkentő választ adott Bognár…

MTK-Paks: Böde Dániel disznóvágáson van – NB1.hu

 

De arról is megkérdeztük, hogy milyen változtatásokat tervez a játékoskeretben, mert ha egy edzőt idény közben neveznek ki, akkor annak a helyzetnek az az egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem általa összeállított, hanem kapott állománnyal kell dolgoznia.

Bognár válaszában elmondta, hogy elégedett a csapata teljesítményével, majd jelezte, hogy 29 fős volt a keretük, ami annak ellenére, hogy vírushelyzet volt, soknak számít, ezért kapusokkal és fiatalokkal együtt 25 játékossal kívánja majd folytatni a tavasszal.

Azaz, nem nehéz kitalálni, hogy lesznek távozók a klubtól és azt sem, hogy nem feltétlenül az ifjú titánok és a rendszeresen bizalmat kapók közül kerülnek majd ki az illetékesek…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC