nb1.hu

Angol támadót igazolt a Fradi, bejelentés a Loki magyar tehetségéről

Változás a Kecskemét programjában.

A FRADI KÖZLEMÉNYE:

"Az előző szezon végén története ötödik magyar bajnoki címét megszerző női labdarúgócsapatunk folytatja a nyári átigazolási időszakban szokásos erősítéseket. Az FTC-Telekom nemrég hosszabbított Csányi Diánával, Szabó Viktóriával, Inna Zlidnisszel, Czellér Dorottyával és Papp Lucával, valamint szerződtette Bíró Barbarát, Hanna Barkert és Biljana Bradicsot, míg profi szerződést kötött Ott Eszterrel. Jó hír, hogy ezúttal újabb futballistával erősítettünk!

Shameeka Nikoda Fishley 1993. szeptember 19-én született Leedsben, Angliában. A 28 éves gólerős támadó középiskolás évei alatt kezdett futballozni a Leeds United U14-es együttesében. Ezt követően megfordult a Seacroft U16-ban, a Huddersfield Townban és a Leeds City Vixensben is, mielőtt 2011-ben a Chelsea akadémiájára került, ahol egészen 2013-ig szerepelt. Anglia után kipróbálta magát az Egyesült Államokban, majd Izlandon, Olaszországban és Spanyolországban is, míg végül 2021 novemberében a Fenerbahcéhez igazolt.

Fishley számára jól indult a török kaland, hiszen első mérkőzésén rögtön egy mesterhármassal indított, ráadásul a nagy rivális Galatasaray ellen. A mérkőzést végül 7-0-ra nyerte meg csapata. A török együttesben az egész idény alatt stabil,  jó teljesítményt nyújtott és elképesztő, 1,0-s meccs/gól átlagot produkált, hiszen 23 összecsapán 23-szor volt eredményes a mögöttünk hagyott idényben.

Az angol támadó a FradiMédiának adott első interjújában elmondta, hogy női labdarúgócsapatunk előző sikeres idényeihez hasonlóan szeretne magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelni, emellett beváltani egy régóta dédelgetett álmát, és a Bajnokok Ligája csoportkörében játszani."

A DVSC BEJELENTÉSE:

"A DVSC vezetősége profi szerződést kötött a klub 16 esztendős kapustehetségével, Erdélyi Benedekkel. Az ifjú hálóőr 6 éves kora óta futballozik a Lokiban, teljesítményére és fejlődésére pedig többen is felfigyeltek az elmúlt időszakban.

Erdélyi Benedek végigjárta a DVSC Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatait, majd ott volt a DVSC felnőttcsapatával az ausztriai edzőtáborban is, ahol a Sturm Graz II elleni felkészülési találkozó második félidejében védett, nem is akárhogy.

A fiatal kapussal 2025-ig szóló szerződést kötött a klub."

A KECSKEMÉT HÍRE:

"Változás történt csapatunk heti programjában, ugyanis a két klub egyeztetése után eldőlt, hogy a hatalmas hőségre való tekintettel is, csak egy edzőmeccsre kerül sor szombaton. Eredetileg két meccset játszottunk volna egymás után az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiával, azonban végül csak egy összecsapásra kerül sor 18 órás kezdéssel. 

A találkozó változatlanul zárt kapuk mögött kerül megrendezésre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC