Amerikából jöttem, mesterségem címere a magyar válogatottság – interjú

Nagyon sok remek játékost nevelt már ki a kispesti Magyar Futball Akadémia. Válogatottságig is vitte nem egy palánta közülük, de a legtöbb poszton bevethető, szintén a nemzeti csapatig eljutó játékos az Baráth Botond. 
 
Baráthnak soha nem kell a szomszédba mennie egy kis bolondozásért, de csak és kizárólag a pályán kívül. Az edzések és a meccsek szent küldetéseket jelentenek a számára, ezért is lett a bajnoki aranyérmes Honvéd egyik legnélkülözhetetlenebb alkotóeleme, ezért lett válogatott és ezért igazolta le a Kansas City.
 
Az interjú nem kizárólag száraz, szakmai tényekre alapozott, sőt...
 
Amerikába igazoltál, ismerkedsz az amerikai élettel, közben a válogatottnak is elkezdődött az Eb-selejtezője, a klubcsapatodban is fontos feladatod van. Külön-külön is nemes feladat mindegyik, hát még együtt. De nem látni rajtad, hogy tartanál a feladatoktól. Minek köszönhető ez?
Annak, hogy az a munkám, amit imádok csinálni. Hetente két meccsem van, egy futballistát ennél nagyobb öröm nem érhet. Két-három naponta pályára kell lépni, ez a legjobb.
 

null

null

Az, hogy a Kispestnek és a magyar válogatottnak remek szurkolótábora van, közismert. Nézve viszont a Kansas meccseinek az összefoglalóit, a klub közösségi médiában végrehajtott bejegyzéseit, az a tábor is minőségi. Különbözik az amerikai szurkolás a magyartól?
Amerikában nem jellemző annyira a szervezett szurkolás, mert nincsen múltja. Kansas városában viszont szerencsére elindították ezt a folyamatot, így mindegyik hazai meccsünkön nagyszerű a hangulat, amivel nagyon tudnak segíteni a csapatnak is.
 
Vécsei Bálint (Lugano), Holender Filip (nyártól Lugano) és te is válogatott lettél a Magyar Futball Akadémiáról. Mindhárman más típusú játékosok vagytok. Miért ennyire kiemelkedő a kispesti utánpótlás-nevelés?
Jó kérdés... Az biztos, hogy mindig a legjobb szakemberek vannak az akadémián és mi nagyon sokkal dolgoztunk együtt Kispesten, akiktől sok mindent megtanultunk, és ezeket a tapasztalatokat hasznosíthatjuk a mai napig, mind a pályán, mind a magánéletben. Ezek lehetnek a fő okai a Magyar Futball Akadémia kiemelkedésének.
 
A védelem bármely pontján bevethető vagy. Hol szeretsz a legjobban játszani?
Imádom a belső védő posztját és ott is szeretek a legjobban játszani.
 
Ha választhattál volna, hogy Hamsík vagy Modric ellen játszhass, melyiküket választottad volna?
A horvátok ellen szerencsére végig a pályán voltam, de nyilván mindkettőjükkel szívesen találkoztam volna.
 

null

null

Mi tetszik a legjobban az amerikai életben és mi hiányzik a legjobban?
Ami nagyon bejön, az az emberek magabiztossága, az, hogy nyugodtak, nem idegesek, nyitottak az új dolgok irányába és barátságosak. Ami viszont hiányzik, az a magyaros ízek, finom ételek, de a legjobban a családom és a barátaim hiányoznak.
 
Mit üzensz a Kispest-fanatikusoknak?
Szeretném megköszönni nekik azt a sok szeretetet és rengeteg jókívánságot, amit mindegyik meccs után kapok és persze azt is, hogy nem felejtettek el. Tiszta szívből kívánom nekik és az egész csapatnak is, hogy nyerjék meg a Magyar Kupát. Elképesztően boldog lennék a tudattól, hogy Kispest újra ünnepel. 

Legfrisebb híreink