Albánia-Lengyelország: miért panaszkodhatna az albán kapitány? - nyilatkozatok

Paulo Sousa nem kertelt.

Forrás: Réti Zsolt


A magyar válogatott vb-selejtezős csoportjában holnap három mérkőzést rendeznek. A mieink Angliában lépnek pályára, emellett San Marino Andorrát fogadja. Érdekesnek ígérkezik az Albánia-Lengyelország összecsapás, hiszen valószínűleg ez a két csapat dönti el a második hely sorsát. Hét forduló után az albánok állnak a második helyen 15 pontjuknak köszönhetően, de a lengyelek hátránya mindössze egy egység.

A rangadó előtt megtartották az albánok az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót. 

"Koncentrált játékra lesz szükség, egyetlen hiba is végzetes lesz. Nem igazán kell senkinek sem bemutatni az ellenfelet, hiszen a játékosai Európa topcsapataiban szerepelnek. Szerintem Lewandowski jelenleg a világ egyik legjobbja. Amikor kiderült, hogy az angolokkal, a lengyelekkel és a magyarokkal kerülünk közös csoportba, nem sokan számítottak ilyen teljesítményre tőlünk. Sokat fejlődtünk, a srácok rengeteget dolgoztak, ennek köszönhetően állunk most a második helyen. Ettől függetlenül nincs veszítenivalónk, a játékosaimnak nyugodtan kell futballozniuk. Panaszkodhatnék amiatt, hogy fontos hiányzóink lesznek, de nem teszem ezt" - nyilatkozta Edoardo Reja.

A rutinos olasz szakember a mieink ellen kétszer is győztes gólt szerző Brojáról is beszélt.

"Nem tudom, hogy benne lesz-e a kezdőcsapatban. Korábban már előfordult, hogy ott volt a kezdőben, de csereként talán többet tud segíteni a csapatnak. Amikor az ellenfél játékosai már fáradnak, jó döntés beküldeni Broját, hiszen a fizikai adottságainak hála ő jelentheti a különbséget" - hangsúlyozta a rutinos olasz szakember.

Érdekesség, hogy a lengyelek szeptemberben 4-1-es győzelmet arattak az albánok ellen hazai környezetben. 

"Jó lenne megismételni ezt az eredményt, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Albánia sokat fejlődött az utóbbi időben, több játékosa az olasz bajnokságban edződik" - mutatott rá Kamil Glik.

Paulo Sousa nem kertelt a sajtótájékoztatón.

"Sorsdöntő meccs előtt állunk. A mentalitásunk annak ellenére sem fog megváltozni, hogy idegenben lépünk pályára. Győzni szeretnénk! Edoardo Reját kiváló edzőnek tartom. Legutóbb 4-1-re győztük le az albánokat, de ez csalóka végeredmény, hiszen sokkal szorosabb volt a meccs" - mondta Sousa.

Az Albánia-Lengyelország kedd este 20.45-kor kezdődik.  
 

Legfrissebb híreink