Albánia-Lengyelország: közlemény a félbeszakadt meccs balhéjáról

Az albánok nem olyanok?

Forrás: fshf.org

Az Albán Labdarúgó Szövetség (FSHF) elítélte azokat a renitens szurkolókat, akik a keddi világbajnoki selejtezőn vizes palackokkal dobálták meg a lengyel vendégcsapat játékosait, ugyanakkor szerintük az ellenfél drukkerei provokatív módon viselkedtek.

A szervezet csütörtöki közleményében kifejtette: a sportszerűtlen cselekedetet elkövetők egyáltalán nem tisztelik "Albániát és csodálatos drukkereiket".

"Huszonkétezer nagyszerű szurkolónk volt a meccsen, és közülük csak néhányan homályosították el viselkedésükkel azt, amit csapatunk eddig elért" - mondták, majd kitértek a lengyel drukkerekre. Kiemelték: "állandóan provokáltak, kifejezetten agresszívan viselkedtek", és két szektorban is különböző tárgyakkal dobálták meg a hazai nézőket.

"Nálunk nincsenek erőszakos szurkolók" - áll az albán közleményben.

A magyar válogatottal azonos, I csoportban szereplő együttesek tiranai összecsapásán a lengyelek 1-0-ra győztek, és a még továbbjutást jelentő második helyre léptek, letaszítva onnan a legyőzött albánokat. A keddi találkozó a 77. percben szakadt félbe, miután a vendégcsapat játékosai Karol Swiderski gólját ünnepelték, és a lelátóról vizes műanyag palackokkal dobálták meg őket. A lengyelek a kapitány, Robert Lewandowski vezetésével bevonultak az öltözőbe, így a játék csak húszperces szünet után folytatódhatott.

A nemzetközi szövetség (FIFA) a történtek miatt vizsgálatot indított, az albán szövetség pedig büntetésre számíthat.

Az I csoport másik keddi mérkőzésén, melyen a magyarok 1-1-es döntetlent játszottak Londonban a házigazda angolokkal, nem sokkal a kezdés után verekedés tört ki a vendégszektorban a szurkolók és a rendőrök között. A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a "kisebb rendbontás", amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt. A rend rövid időn belül helyre állt.

A FIFA - amely a magyarokat szeptemberben két zárt kapus mérkőzéssel szankcionálta, de a büntetés felének végrehajtását felfüggesztette - szerdán jelentette be, hogy a Wembley Stadionban történtek miatt is vizsgálatot indított.

FRISSÍTÉS:

Legfrissebb híreink