Adrian Mutu sejtelmes szavai arról, tényleg a Kisvárda edzője lesz-e

Méghozzá a klubhonlapnak.

Forrás: frf.ro

Mint arról többször is beszámoltunk, egyre valószínűbb, hogy Adrian Mutu lesz a Kisvárda edzője. A 42 éves, játékosként a Chelsea-ben és a Juventusban is megforduló román szakember vasárnap a helyszínen, Révész Attila sportigazgató mellett ülve tekintette meg a csapat MOL Fehérvár elleni bajnoki sikerét, majd a klubhonlapnak nyilatkozott - ezt közöljük változtatás nélkül.

„Meglátjuk, mit hoz a jövő"

 

"Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy Kisvárda edzőjelöltjei közé tartozik?

Az első, amit tettem, hogy megnéztem, hogy áll a magyar bajnokságban a csapat. Másra még nem gondoltam akkor, de az tetszett, hogy a csapat a második helyezést foglalja el, el kezdett érdekelni a feladat.

A meccs előtt szétnézett a Várkerti Sporttelepen. Hogy tetszett, amit látott?

Minden a helyén van, tetszett a létesítmény. Ami pedig a várost illeti, látszik, hogy nem a legnagyobb, de akik a futballt szeretik, azok számára nem ez a lényeg, hanem akkor szép az élet, ha jók az eredmények és nyer a csapat.

Úgy hírlik, hogy esélyes a román válogatott szövetségi kapitányi posztra is. Ebből mi igaz?

Nem tudom megmondani, százalékosan mennyi esélyem van a nemzeti csapat szakvezetőjének lenni, de korábbi román válogatott játékosként már az is nagy megtiszteltetés számomra, hogy szóba került a nevem, és a jelöltek között vagyok. Ugyanakkor mivel semmi sem biztos, nem zárkózhatok el mereven más felkérések elől sem.

El tudja képzelni, hogy itt lesz edző Kisvárdán?

Persze, egyébként nem lennék itt. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Az Internazionale, a Juventus és a Chelsea neve mellett hogyan illeszkedne a nacionáléjába a Kisvárda?

Remekül, nincs ezzel semmi probléma.

Túl vannak egy megbeszélésén Révész Attila sportigazgatóval. Mit lehet tudni az ott elhangzottakról?

Ismerkedtünk elsősorban, és szakmai kérdések kerültek leginkább terítékre. Az, hogy ki miként látja a futballt. Révész Attila elmondta az álláspontját, én is azt, hogy mi a meglátásom a futballról, aztán adott esetben folytathatjuk a megbeszéléseket.

Hogy tetszett mindaz, amit a pályán látott?

Remek meccs volt, a Kisvárda igazán jól játszott, és nagyszerű győzelmet aratott."

Legfrissebb híreink