A volt Steaua legyőzését értékelte a Fradi és a Vasas egykori csatára - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Sepsi OSKFCSBhatártalanul magyarok

A volt Steaua legyőzését értékelte a Fradi és a Vasas egykori csatára

Simon Zoltán - 2018. december 07. péntek 09:59
Meglehet a felsőház.
Mint jeleztük, először verte meg a Sepsi a volt Steauát, az FCSB-t, így továbbra is az élmezőny tagja a román bajnokságban. Az idény kezdete előtt sokan megmosolyogták a Ferencváros és a Vasas volt csatárát, amikor azt mondta komolyan kell majd számolni a csapatával. Eugen Neagoe most a második bukarestiek legyőzését értékelhette:
 
 

 
„Boldog vagyok, mert sikerült győznünk a bajnokság egyik legjobb csapata ellen, hiszen a FCSB játékoskeretében az ország legértékesebb labdarúgói játszanak. Kiváló játékkal rukkoltunk elő, egyes pillanatokban látványos megmozdulásaink is voltak. Véleményen szerint a játékosaink a bukaresti csapat labdarúgóinak szintjére emelkedtek, sőt, több alkalommal is jobban teljesítettek, és ez az eredményjelző táblán is meglátszott. A fiúk mindenképp dicséretet érdemelnek, azt gondolom, hogy ez volt az egyik legjobb mérkőzésünk. Azt meg kell említeni, nem könnyű a FCSB ellen négy gólt szerezni, azt hiszem az utóbbi években egyedül mi voltunk képesek erre a teljesítményre. Szerényeknek, komolyaknak és koncentráltaknak kell maradnunk, mert hétfőn egy újabb fontos mérkőzésünk lesz, és egy esetleges győzelemmel komoly esélyünk marad a felsőházi rájátszásba jutás megőrzésére” – nyilatkozta a mérkőzés után a vezetőedző az erdely.ma jelentése szerint.
 
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 25. 07:29

Világ egyik legjobbja lehet Szoboszlai – elképesztő átigazolás előtt áll

Duplán számol vele anyagilag a Salzburg.
2019. 06. 25. 07:11

Keddi foci: egzotikus meccsek a Bajnokok Ligájában

Afrikai Nemzetek Kupája és az Arany-Kupa sem lesz semmi.
2019. 06. 24. 19:37

Miriuta is elkezdte: 2 játékos sorsa végleg eldőlt

Többeket várnak még a kisvárdaiak.
2019. 06. 24. 19:25

NB II-be igazolt az Újpest, a DAC, a Slovan és a Kövesd volt játékosa

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 14:08

Vasas: Szanyó kemény bevállalásai

Szűcs Lajos, aranyérem és a kupadöntő.
2019. 06. 24. 13:22

Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon

Alapos átalakulások mennek végbe Csizmadia Csabáéknál.
2019. 06. 24. 20:44

Visszalép a bronzérmes

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 18:13

Kecskemét: marad a házi gólkirály

Másik játékossal is megegyeztek.
2019. 06. 24. 18:30

ZTE: a kispestit megveszik, de a fehérvári is marad

Elkezdte az újonc is a felkészülést.
2019. 06. 24. 16:52

Böde is belevágott – fotók

Elkezdték a tolnaiak is a felkészülést.
2019. 06. 24. 10:20

Bognár Györgyék belső védőt igazoltak

Méghozzá nagy rutinnal rendelkezőt.
2019. 06. 24. 08:50

Békéscsaba: 4-en érkeztek, 2-en érkeznek még

Bemutatkozott az új szakmai stáb.
2019. 06. 24. 13:55

Kemenes Szabolcs vezetőedzőként kezdte el a munkát

Volt válogatott segíti a munkáját.
2019. 06. 24. 11:44

Nomád edzőtábor is vár a PMFC-re

Állóképesség-fejlesztő kiképzés lesz.
2019. 06. 24. 16:02

Ennyi játékost igazolhat még a Fradi

Lassan körvonalazódik a kezdőcsapat.
2019. 06. 24. 14:54

Megvan, mikor kezdődik a Ludogorec-Fradi

Ez lesz ugye a visszavágó.
2019. 06. 24. 13:05

Igazolt a Loki

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 12:12

Böde nem csak a Fradit és a Vidit, hanem a teljes NB I-et „beárazta”

Újra átélné a nemzetközi kalandot.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!