A Vidi edzőjét az ultráik visszatéréséről kérdezték

Több támogatást érdemel a csapata - állítja.

Forrás:

Mint ismeretes, 1-1 lett a Vidi-Paks. Marko Nikolics, a hazaiak vezetőedzője így értékelt a lefújás után.
 
"Gratulálok a vendégcsapatnak a pontszerzéshez. Jól kezdtük a találkozót, kontrolláltuk a pályán történteket, de a kapott gól után némi idegesség jött a játékunkba. Viszonylag gyorsan egyenlítettünk azért, ezen kívül is volt még néhány száz százalékos lehetőségünk, amelyek kimaradtak. A kihagyott helyzeteken kívül pedig hoztunk pár nagyon rossz döntést a támadó harmadban. Az, hogy megszerezték a vezetést, lehetőséget adott a Paksnak arra, hogy az előre megtervezett játékukat mutassák, persze mi is próbáltuk a lehető legjobb teljesítményünket nyújtani. Úgy éreztem, hogy... hogyan fogalmazzak. Kicsit ideges atmoszférát éreztem ma a stadionban. Jobban kellett volna koncentrálnunk a támadások során, valamint ma a pontrúgásaink sem sikerültek. Nem könnyű ebben a ritmusban játszani, 3-4 naponta, de ez még csak a szezon kezdete. Jönnek még nehéz mérkőzések, most már azokra kell koncentrálnunk!”
 

A Vidi vezetőedzőjét a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy bízik-e abban, hogy a bojkottáló szurkolók visszatérnek-e a Ludogorets elleni fontos BL-selejtezőre.
 
"Nincs információm arról, hogy visszatérnek-e. Nem a legjobb a hangulat a „kemény” szurkolók nélkül. De persze a teljes hangulathoz kell a többi szurkoló és a családok is. Három nap múlva fontos meccsünk lesz a Bajnokok Ligájában. Az előző szezonban, vagy éppen a Kisvárda ellen jó teljesítményt nyújtott a csapat, több támogatást érdemelnek. Edzőként rám nincs akkora hatással ez, de tudom, hogy a játékosoknak mit jelent a szurkolás. Akkor tudják a legjobbukat nyújtani, amikor jobb focihangulatban játszanak.”

Legfrissebb híreink