nb1.hu

A Vidi edzésén próbálták ki az Eb hivatalos labdáját

Székesfehérvár - Juhász szerint nagyobbat lehet rúgni vele.

Hamarosan megkapják az Eb-labdát a résztvevő válogatottak, hogy ismerkedjenek vele. Az origo felkérésére Vidi játékosai már le is tesztelték Fehérváron az adidas által készített, hivatalos játékszert.    

A gyártó mindig próbál nagyot dobni, de ez nem mindig sül el jól, a 2010-es dél-afrikai vb labdája például annyira különlegesre sikerült, hogy a kapusok rettegtek tőle, és a játékosok sem tudták mindig oda lőni, ahová szerették volna. A 2014-es vb-labda viszont már a legtöbb futballistának tetszett, most pedig megérkezett az új kiadás, amely elvileg jobban tapad, és jobban is látható.     Horváth Ferenc vezetőedző aznap csak egy laza tréninget tartott a csapatnak, a játékosok szemlátomást élvezték a feladatokat. Az edzés fénypontja az volt, amikor a dekázóverseny utolsó helyezettjét, Szekeres Adriánt körbevették a társak, neki pedig el kellett énekelnie, hogy „Kör közepén állok”.    

Aztán jöhetett a teszt négy játékossal, Juhász Rolanddal, Feczesin Róberttel, Kovács Istvánnal és a kapus Kovácsik Ádámmal. Beadás utáni fejelésre, kapáslövésre, ollózásra kértük a játékosokat, utóbbinak főleg Juhász Roland örült:     

„Imádok ollózni, csak nem tudok” – nevetett, aztán mégis megpróbálta. A mozdulat jó volt, az irányzék nem igazán.    

„Hasonlít ahhoz a labdához, amellyel mi is játszunk” – mondta Juhász a Beau Jeu (szép játék) nevű friss gyártmányról. Érthető, hiszen az NB I-es csapatok hazai pályán a saját szponzoruk által gyártottat használják a bajnokikon, és ez a Videoton esetében az Adidas. Juhász szerint a mostani labdák már olyan jó minőségűek, hogy nem kell „berúgni” őket, és hosszú éveken át megmarad az alakjuk.

„Emlékszem, gyerekkoromban volt egy olyan labdám, amely hamar teljesen eldeformálódott, a végén már egy mérettel nagyobb volt, mint a normál labdák. A mostaniak azért már nem ilyenek.”     „A Jabulani elég gusztustalan egy labda, hihetetlen, mennyire szitál” – jegyezte meg Juhász.       Szintén Storck-kerettag Kovács István aztán odaállt az új mögé, és megeresztett egy bombát Kovácsiknak.     

"Elég könnyű, és tényleg fura hangja van. A válogatott azon lesz, hogy ezzel a labdával minél több pontot szerezzen az Eb-n, és akár még a csoportból is kivívja a továbbjutást. Remélem, hozzá tudok majd érni Franciaországban ehhez a labdához" – osztotta meg a reményeit az NB I egyik legtechnikásabb támadója.    

A kis Kokó becenevű játékos ezután szögleteket ívelt be, az egyik majdnem beakadt a hosszú felsőbe, de kissé túllőtt vele a célon.     

„Kicsi életében nem rúgott még ekkorát, szóval tényleg nagyon száll ez a labda” – mosolygott Juhász. Aztán megnyerte a kapufaversenyt, 16-ról egyből eltalálta, sőt még sarokkal, dropból is tett egy-két látványos kísérletet.    

Kovácsik Ádám szerint a kapusok mindig tartanak a változtatásoktól, de a mostani labdával elégedett.    

 „Olyan, mint egy gumilabda, talán csak túl van fújva? Kicsit könnyebb lett, a rúgásokat kipróbáltam, és annyira nem szitál, a változások tehát pozitívak. A cél persze az, hogy minél több gól legyen, nem fontos a készítők számára, hogy a kapusok szeressék a labdát, de mi igyekszünk alkalmazkodni. Ami viszont könnyebbség, hogy valóban jobban tapad" – mondta a Regginát is megjárt kapus.    

A kapus elvégzett pár kirúgást, és elégedetten konstatálta, hogy biztos nem a labdán fog múlni, hány pontot szereznek a magyarok az Eb-n. „Sok gól lesz, mert nagyon gyorsan jön, akár 25-30 méterről is” – tette hozzá.    

Feczesin Róbertnek bejött a labda, de azért örült, hogy védenie biztos nem kell. "Szerintem megint arra mentek rá, hogy a kapusoknak nehezebb dolguk legyen, mint korábban. De jó labdát csináltak, remélem, minél több gólt el tud majd érni vele a válogatott."    

„Kicsit fura, hogy gumihangja van, de az Eb-n tökéletes lesz. Nekünk, mezőnyjátékosoknak sokkal jobb, mert nagyobbat lehet vele rúgni” – vont mérleget Juhász Roland.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC