nb1.hu

A Videoton legyőzte a felforgatott Ferencvárost

Felcsút – Busai Attila kihagyta, Stopira bevágta, ez döntött.

Az előző idény bajnoka, a Videoton fogadta az idei szezon aranyérmesét, a Ferencvárost a felcsúti Pancho Arénában. A két fél nem olyan rég a Magyar Kupában egy parázs meccset játszott egymással, így várható volt, hogy szerdán sem lesz másképp.

 

A kezdő tizenegyet inkább a vendégek mestere, Thomas Doll kavarta fel a megszokotthoz képest, így Gera, Hajnal, Böde is a kispadról szoríthatott a társaknak.

 

A mérkőzés eleje leginkább a tapogatózásról szólt. A Fradi uralta a meccset, a Vidi várt a megfelelő pillanatra, hogy kontráit végig tudja vinni. Ebből azonban kevés adódott, mivel az FTC ritkán adta el a labdát, ha pedig hibáztak a zöld-fehérek, Csukics sokszor a legjobbkor volt a legjobb helyen. Helyzetből mindkét oldalon fel lehetett jegyezni egy-két komolyabb lehetőséget, de gól nem született az egyébként jó iramú első félidőt hozó presztízsmeccsen, amelyből olykor nem hiányzott a durvaság.

 

A szünetben nem cseréltek a trénerek, de talán nem is volt okuk. A fordulás után a Vidi, majd a Fradi hagyott ki egy-egy ziccert, igaz, Busai Attila „tette” volt nagyobb művészet. Majd a sors megbüntette a Fradit, hiszen egy percre rá a Videoton egy szöglet utáni kavarodást követően megszerezte a vezetést. Habár Jovának volt egy-két keresetlen szava Solymosi Péter játékvezetőhöz, amiért nem ítélt kifelé szabadrúgást.

 

Thomas Doll reagálva az eseményekre, Lamah helyett Radót vezényelte a pályára, de az egyszemélyes csere nem hozta meg a várt hatást, így az utolsó 20 percben Gera és Böde is a Fradi egyenlítéséért harcolt. Horváth Ferenc pedig, úgy döntött, Suljic helyett Vinícius folytassa. A terv egyértelmű volt a hazai oldalon, megtartani az egygólos Vidi-előnyt.

 

A hajrához érve, ahogy várható volt, 10 emberrel védekezett a Vidi, de azt jól tette, így a Ferencváros nem tudta bevenni az egyébként jól védő Danilovics kapuját. A Fradi talán annak is köszönheti felcsúti vesztét, hogy Thomas Doll egy teljesen felforgatott csapattal lépett pályára a Pancho Arénában a Videoton ellen ez szerda este nem fért bele.

 

Videoton FC–Ferencvárosi TC 1–0 (0–0). A mérkőzés élő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC