nb1.hu

A vezérigazgató szerint ez a Fradi célja az Európa-ligában

Átigazolásokról is beszélt Orosz Pál.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a fradi.hu-nak beszélt a klub nemzetközi szerepléséről. Ebből az interjúból idézünk.

"Édes teher ez nekünk, hiszen ezt szerettük volna már évek óta. Mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzések időpontja ismert már, jelenleg az első, Espanyol elleni vendégszereplésünk kapcsán egyeztetünk a spanyolokkal különböző technikai dolgokról. Szeretnénk, ha technikailag és logisztikailag is minden rendben lenne majd. Hosszú évek óta mondom – néha meg is mosolyogtak miatta –, hogy a csoportkörös szereplés a célunk, de így voltunk ezzel a magyar bajnoki cím és a kupagyőzelem megszerzése előtt is, ameddig nem nyertünk valamit, mindenkiben volt némi fenntartás. Egy építkezési folyamat része, hogy eljutottunk idáig, azaz elértük a célunkat.

Többször elmondtam azt is, hogy számunkra egyelőre inkább az EL-szereplés a reális, nem a BL csoportköre."

 

S hogy mi lehet a zöld-fehérek célja?

"Az elsődleges célunk a csoportkörben a tapasztalatszerzés a játékosok, a csapat és a háttérdolgozók szempontjából is. Egyetlen elvárás van: mindenki a maximális tudását adja hozzá a szerepléshez, hogy a lehető legjobb eredményekkel jöhessünk ki a csoportmeccsekből.

 

Most, hogy végre elértük a célunkat, szeretném, ha mindenki örömét lelné benne. Mivel a Ferencvárosról van szó, természetesen minden egyes mérkőzésnek úgy fogunk nekiállni, hogy szeretnénk megnyerni, de látni kell, hogy nagyon erős ellenfeleink vannak, ezért minden pontnak örülnünk kell majd. Még egyszer mondom: nincs semmiféle elvárás azzal kapcsolatban, hogy hány pontot kell szereznünk."

Természetesen ilyenkor óhatatlanul is előjön a kérdés: a szabadon igazolható játékosok közül erősítést jelenthet-e bárki számukra az európai kalandra?

"Alapvetően nem tervezünk további erősítést, de ne feledjük, hogy annak idején Roland Lamah is szabadon igazolható játékosként érkezett a Ferencvároshoz.

Ha olyan lehetőség adódna, amely a klub számára is megfelelő, azt még meggondoljuk, de inkább a jövőre gondolunk már, a téli átigazolási időszakra nézegetünk futballistákat."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC