nb1.hu

A Vasastól igazolt a DVTK – reakció

Már az orvosi vizsgálaton is átesett.

Viczián Ádám az NB II-es Diósgyőrben folytatja pályafutását. A rutinos középső védő a Vasas együtteséből érkezett a piros-fehérekhez. Viczián a DVTK harmadik nyári szerzeménye. A klub hivatalos oldalán számolt be az új játékos érkezéséről.

ÍME, A DIÓSGYŐR BEJELENTÉSE:

“Korához képest rendkívül rutinos, 26 éves középső védőt igazolt a DVTK, aki az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát. Viczián Ádám 172 másodosztályú és 20 élvonalbeli bajnoki tapasztalatával érkezett Diósgyőrbe.

– Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem, minden labdarúgó pályafutásában nagy dolog egy ilyen nagy múltú klubhoz szerződni – osztotta meg szerződése aláírását követően Viczián Ádám. – Csábított az itteni közeg, mindenki tudja, hogy ebben a megyében mennyire rajonganak a fociért, szakmai oldalról pedig vonzottak a megfogalmazott célok.
Támadóként kezdtem a pályafutásom, később játszottam a középpályán is, ma pedig védőként számítanak rá, mondhatom a mindenhol jól érzem magam a tengelyben. Elsősorban a védekezés lesz a feladatom, de ha alkalmam adódik rá, akkor igyekszem gólokkal is segíteni a DVTK-t. Úgy érzem, 26 évesen a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam. Mindent megteszek a közös célok eléréséért, bízom benne, hogy minél többet hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez, és remélem, a végén együtt fogunk örülni – mondta a labdarúgó.

Viczián Ádám támadóként kezdte pályafutását szülővárosában, Békéscsabán. Még jócskán utánpótláskorú játékosként, mindössze 15 és fél évesen mutatkozott be a felnőttek között egy 2011. májusában lejátszott Békéscsaba – Mezőkövesd másodosztályú bajnokin.
Fokozatosan épült be az első csapatba, míg nem a 2014/2015-ös idényben már a mérkőzések felén pályára lépett, Bernd Storck be is válogatta az U20-as vb-re készülő válogatott bő keretébe – még mindig támadóként.

A Békéscsaba feljutását követően az élvonalban 19 évesen mutatkozott be, és 20 mérkőzésen kapott szerepet. A búcsút követően is maradt a Viharsarokban, és a következő három idényben vitathatatlanul alapemberré vált, kiérdemelte a csapatkapitányi karszalagot, miközben támadóból középpályás lett, majd középső védőként erősítette csapatát. Ugyan távolabb került az ellenfél kapujától, de gólérzékenységét megtartotta, igaz elsősorban pontrúgások után veszélyeztetett, a 2018/2019-es idényben 6 gólt is fejelt.
2019-ben igazolt a Vasasba és a beilleszkedést követően itt is alapemberré vált. Az előző bajnokságban azonban kiszorult a csapatból, így a távozás mellett döntött, és elfogadta a DVTK ajánlatát.
Viczián Ádám csütörtökön átesett minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését, és hétfőn már új társaival együtt kezdi el a közös edzéseket.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC