A Vasas védője szeretne történelmet írni

Budapest – A bajnoki cím és a kupagyőzelem is elérhető.

Forrás: vasasfc.hu

 

Kire Ristevski a Vasas macedón válogatott belső védője a klub honlapjának értékelte az őszi szezont. Elmondta, hogy tavasszal is szeretnének harcban lenni a bajnoki címért, de a Magyar Kupa-győzelem is benne van a pakliban.

 

– Az őszi szezon mindegyik mérkőzésén kezdőként léptél pályára. Kérlek, értékeld az őszi szezont a saját és a csapat szempontjából!

– Egy nagyon erős és jó felkészülést végeztünk a szezon előtt, ez megadta az alapot arra, hogy jól induljunk neki a bajnokságnak. Kiemelkedő eredményeket sikerült elérnünk, mindegyik jelenlegi élcsapatot sikerült már egyszer legyőznünk, ami bizonyítja, hogy van keresnivalónk. A legnagyobb erősségünk talán a csapatszellem, emellett persze örülök annak, hogy stabil csapattag vagyok, igyekszem megszolgálni a belém fektetett bizalmat. Voltak persze periódusok, ahol elhagyott minket a szerencse, és persze nekem is voltak gyengébb meccseim. Ez is része a futballnak.

 

– Mik a várakozásaid a tavaszi szezonra, mire kell szerinted leginkább összpontosítanotok?

– Szeretnék történelmet írni a Vasassal. Egy bajnoki cím, esetleg kupagyőzelem jó lenne, de mindenképpen az első helyek környékén akarunk maradni. Ezzel örömet szereznénk a szurkolóknak is. A leginkább arra kell ügyelnünk, hogy továbbra is keményen dolgozzunk. Erre ismét jó alapot adhat a téli felkészülés. Fontosnak tartom megjegyezni: továbbra is kulcsfontosságú, hogy az eddigihez hasonlóan figyeljünk egymásra a mérkőzéseken. Volt egy-két szerencsétlen szituáció az őszi szezon második felében, amiket el kell kerülnünk, de bízom magunkban, hogy ezt is megoldjuk.

 

– Stabil kezdőjátékosa lettél a macedón válogatottnak is. Hogyan értékeled az ottani meccseket?

– Természetesen nagy élmény nekem a válogatottbeli szereplés, nagy büszkeséggel tölt el, hogy hazámat képviselhetem. Fontos tapasztalatokkal lettem gazdagabb, hiszem olyan mérkőzéseink voltak, amelyek ritkán fordulnak elő egy macedón labdarúgó életében. Olaszország és Spanyolország legjobbjai ellen felvenni a versenyt a világ legkiemelkedőbb játékosai számára is komoly kihívás, és nekem részem lehetett mindkét válogatott ellen küzdeni. Megéltem, hogy milyen egy félbeszakadt meccs maradékát később lejátszani, átéltem, hogy milyen Olaszország ellen egyenlő félként játszani és sajnos azt is, hogy milyen az utolsó pillanatokban elveszíteni egy mérkőzést. Ezt sajnálom, mert jobb eredményeket is elérhettünk volna. Azonban fejlődhetünk itt is, sok munkával és egymás motiválásával.

 

Legfrissebb híreink