A válogatott újonca elárulta, mit mondott neki Marco Rossi

Kulisszatitokról is beszélt.

Forrás: fcdac.sk

„Nagyon örülök, úgy gondolom, hogy nagyon jól játszott a csapat és tejesen megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta a DAC honlapjának röviddel a csütörtöki Törökország-Magyarország (0:1) Nemzetek Ligája-mérkőzést követően Schäfer András.

A 21 éves középpályás korábban az U21-es keret tagja volt, remek dunaszerdahelyi teljesítményei azonban a felnőttválogatottba repítették. Marco Rossi szövetségi kapitány összesen hat újoncot hívott be a szeptemberi mérkőzésekre, közülük a törökök ellen csak Schäfer lépett pályára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztes meccsen debütáltam.

A pályára lépesem előtt a kapitány azt mondta, úgyis tudom mi a feladatom és hogy harcosan játszák, pont ahogyan szoktam. A lefújást követően gratulált és azt mondta, hogy picit agresszívabb szoktam lenni.

 

Viszont nem akartam, hogy egy az egyben levegyenek, ha kitámadok, és utána kettő ez egyre vigyék a labdát. Az első meccsemen viselt mezemet édesapámnak adom születésnapja alkalmából. Általában úgyis ő vigyáz ezekre az ereklyékre” – fűzte hozzá boldogan a fiatal középpályás.

Legfrissebb híreink