nb1.hu

A szurkolók állítják, egységes és nagyon erős a Vasas-család

Budapest – 40 éve várják a csodát, és most összefogtak, hogy elősegítsék.

Mint jeleztük, pár nappal ezelőtt a Vasas FC hivatalos honlapján megjelent egy szurkolók által írt nyílt levél, amelyet a „teljes” magyar média átvett és hatalmas vihar támadt belőle. Mégpedig azért, mert az egész helyzet félreérthető volt. Elmondjuk miért.

 

A kiáltványt azért fogalmazták meg a drukkerek, mert szeretnék, ha az ötezresnél nagyobb stadiont kapnának, mondjuk nyolcezrest, mint más csapatok. De mint jeleztük, a fogalmazvánnyal már elkéstek a drukkerek, hiszen „Mikulás napi ajándékként” az nb1.hu elsőként jelezte – akárcsak a kispesti létesítmény esetében -, hogy nyolcezres lesz az aréna. Azt is írtuk, hogy ehhez már csak az kell, hogy Markovits László, a Vasas SC elnöke is teljesen rendben lévőnek találja az ügyet, ám neki, mint a nagyon sok szakosztályt magába foglaló gigaklub elnökének, kötelező mindent megtenni azért, hogy a többi szakosztály és a klub többi létesítménye is a legjobban járjon. Mert mint írtuk, ez a dolga. Markovitsról tudni kell: kőkemény, ha a Vasasról van szó, annyira szereti a klubot, hogy direkt, szántszándékkal soha nem ártana neki, sőt, olyan vészterhes időszakban tartotta életben a legendás egyesületet, amelyre csak nagyon kevesen lettek volna képesek.

 

Szóval megjelent a levél, majd jött utána az „özönvíz”, elmondjuk miért.

 

A drukkerek írását ugyanis nyilván csak azok értik pontosan, akik annyira benne vannak a Vasas mindennapjaiban, mint ők. Ha a szurkolók a külvilágnak szánták a levelet, akkor bele kellett volna gondolniuk abba (vagy inkább az azt közlő Vasas FC sajtósainak), hogy nem az számít, ők mit gondolnak róla, hanem az, amit a közvélemény. Mivel azonban a többiek nem tudnak annyit a klub dolgairól, nyilván félreértelmezték. És ezt a veszélyt kellett volna előre tudnia a Vasas FC kommunikációs osztályának, és nem lett volna szabad a levelet nyilvánosságra hozniuk, vagy csak azután, ha kikérik egy külsős szakértő véleményét, mint ahogyan azt adott esetben más klubok is szokták.

 

Így viszont az lett belőle, hogy belháború van Angyalföldön, ami viszont nem igaz. Az nb1.hu-nak több Vasas-szurkoló is jelezte (nem fogták vissza magukat, hiszen az imádott csapatukról van szó, és ez így is van rendjén, csalódtunk volna, ha másképpen, finomabban jeleznek), hogy továbbra is mindenben támogatják Markovits Lászlót, a Vasas SC-t és a Vasas FC-t is.

 

Mint mondták, egységesebbnek, erősebbnek, elszántabbnak érzik magukat, mint eddig bármikor.

 

És azt is tartják továbbra is, hogy olyan sokan (az előző időszakokhoz képest mindenképpen) kezdtek el járni a meccsekre, hogy az ötezres létesítmény kicsi lenne.

 

A Vasas tehát egyben van, a drukkerek meg várják a további híreket az új stadionról (már megírtuk nekik is, hogy milyen lesz az új létesítményük, ha pont kerül minden megállapodni valóra), miközben továbbra is arról álmodoznak, hogy végre valahára bajnok lesz a csapatuk.

 

Erre pontosan 40 éve várnak, ami egyébként felfoghatatlanul hosszú és mindennél fájdalmasabb időszak egy angyalföldi drukker számára…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC