nb1.hu

A sima siker után mivel nem elégedett Bognár György? – reakció

Négy játékosa is gólt szerzett.

Ahogy korábban már jeleztük, a Paks 5-2-es győzelmet aratott a Pécs ellen. A meccsen egyébként Ádám Martin duplázott a paksi együttesben, mellette Sajbán, Bertus és Haraszti vette be a pécsiek kapuját.

Gálázott Bognár György csapata, gólt szerzett a DVTK új játékosa – NB1.hu

 

Bognár György a magabiztos siker ellenére nem volt teljesen elégedett a látottakkal:

"Ismét próbáltuk egyenlően elosztani erőviszonyaink a két félidő között, valamint a fiatalokat bevetni.

 

Sajnos nem vagyok maradéktalanul elégedett, de nem a fiatalok miatt, nem volt a legjobb a ritmusunk és agresszivitásból is lehetett volna többet mutatni a mai nap folyamán. Nem pörögtünk kellően, pedig arra számítottam, kicsit gördülékenyebben játszunk majd.

 

Alapjában véve ugyanakkor maga a mérkőzés megfelelt a felkészülés ezen szakaszának" – idézi a Paks edzőjét a Tolna megyei klub hivatalos weboldala.

A jelek szerint Bognár György az új idényben már nem számíthat Szakály Dénesre:

Paks: távozik a rutinos futballista – NB1.hu

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC