nb1.hu

A Real Sociedad szlovák válogatott játékosát igazolta le a Vidi

Hivatalos bejelentés.

A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy egy évre kölcsönbe megszerezte a szlovák utánpótlás-válogatott középpályás Peter Pokorny-t. A 20 éves labdarúgó a spanyol élvonalban szereplő Real Sociedad együttesétől érkezik. 

ÍME, A FEHÉRVÁRIAK BEJELENTÉSE:

“A spanyol Real Sociedad és klubunk hétfői megállapodásának értelmében a 2022/2023-as szezon végéig kölcsönben a Vidit erősíti Peter Pokorny! A védekező középpályás poszton szereplő Peter Pokorny 2001. augusztus 8-án, a szlovákiai Trencsénben született. A klub utánpótlásában kezdett el futballozni, majd 2018-ban igazolt át az osztrák Red Bull Salzburg akadémiájára. Kölcsönben a Salzburg fiókcsapatában, a másodosztályú Lieferingben két szezont töltött el, ez idő alatt 37 bajnokin lépett pályára. Közben szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligában is a Salzburg színeiben, az U19-esek Bajnokok Ligájájának is tekinthető sorozatban alapembere volt a sorozat elődöntőjéig jutó csapatának.

A 2020/2021-es szezonban az osztrák élvonalbeli St. Pöltenben játszott kölcsönben, 30 bajnokin és 2 kupamérkőzésen 2 gólpasszt adott. 2021 nyarán a spanyol élvonalbeli, az elmúlt szezonban az UEFA Európa Ligában is szerepelt Real Sociedad vásárolta meg a Salzburgtól. Itt a mögöttünk hagyott idényben a klub másodosztályú B-csapatában 24 bajnokin lépett pályára. Érdekesség, hogy itt edzője a játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok, valamint kétszeres BL-győztes Xabi Alonso volt.
Az U16-os korosztály óta folyamatosan játszik a szlovák utánpótlás-válogatottakban. 2019 óta az U21-es válogatottat erősíti, ebben eddig 20 mérkőzésen 2 gólt szerzett, ő az együttes csapatkapitánya is.

– A Vidi egy remek lehetőség számomra, hogy sok játéklehetőséget kapjak, az első benyomások egyértelműen pozitívak, a körülmények adottak, a stáb és a játékosok is kedvesen fogadtak. Igyekszem gyorsan megismerkedni mindenkivel és beilleszkedni a csapatba, a játékosok közül Kodro nevét ismertem, hiszen játszott a spanyol élvonalban, Dárdai Palkóval pedig van egy közös képem régebbről, amikor ő a Herthát erősítette és egymás ellen játszottunk. A beilleszkedésemet az is segítheti, hogy a szlovákon kívül angolul, németül és spanyolul is beszélek, ami biztosan könnyebbséget jelent majd a vezetőedzővel és a játékostársakkal való kommunikációban is. Jó játékot és sok győzelmet várok a következő szezontól, szeretnék trófeákért küzdeni és az Európa Konferencia Ligában is minél sikeresebben menetelni – nyilatkozta a szerződés aláírása után Peter Pokorny, aki a 6-os mezszámot viseli majd a Vidiben.

– Peter nagyon jó iskolát kapott, hiszen a Salzburg akadémiáján pallérozódott, az elmúlt két évben pedig az osztrák Bundesligában és a spanyol másodosztályban játszott rendszeresen, e mellett a szlovák U21-es válogatott csapatkapitánya is. Tipikus védekező középpályás, akinek erőssége a labdaszerzés és a jó értelemben vett agresszivitás, e mellett a támadásépítésből is aktívan kiveszi a részét – mondta honlapunknak klubunk sportigazgatója, Sallói István, akitől továbbá megtudtuk, hogy vételi opciónk is van a tehetséges középpályás játékjogára.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC