nb1.hu

"A Puskás Akadémia munkája az elithez viszonyítva is megállja helyét"

A Real műhelytitkaiba kaptak betekintést.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Puskás Akadémia fiatalja fantasztikus győzelmet arattak a Real Madrid ellen. Ezzel egyidejűleg a klub szakemberei a világ utánpótlás-nevelésben is legeredményesebbnek számító egyesületének műhelytitkaiba nyertek betekintést.
 
A klub beszámolója alapján tavaly októberben állapodtak meg Emilio Butraguenóval arról, hogy a királyiak az U19-es csapat szokásos madridi túrája alkalmával négy területen betekintést engednek a náluk folyó munkába. A klub szakembereinek beszámolójából idézünk.
 
– A szakmai konzultáció során megszerzett tapasztalatainkból leszűrhettük, hogy a Puskás Akadémián 2014 óta folyó munka megállja a helyét bármely európai elit akadémiával való összevetésben, egyes területeken pedig a Real Madrid utánpótlásképzésével hasonló irányba haladunk. Mindez megerősített minket abban, hogy akadémiánk jó úton jár, és ezt nem kizárólag a keddi mérkőzés eredménye mondatja velünk. Európa öt legerősebb bajnokságába a legtöbb játékos innen, Valdebebasból kerül, nekünk pedig lehetőségünk volt betekinteni abba napi szintű munkába, abba a struktúrába, azokba a folyamatokba, amelyek mindezt lehetővé teszik – a legfiatalabb korosztályoktól kezdve egészen a Real Madrid Castilláig. Akadémiánk alapításától kezdve fennálló szakmai kapcsolatunk során talán most éreztük először, hogy olyan ajtók nyíltak ki előttünk, melyeket korábban csak távolról csodálhattunk – összegezte a látogatást Papp Bence nemzetközi igazgató.
 
Visinka Ede, a Puskás NB III-as együttesének vezetőedzője több korosztályos tréningen is részt vett a konzultáció során, de érthető okból elsősorban a spanyol harmadosztályban jelenleg harmadik helyen álló B-csapatnál, a Castillánál folyó munka érdekelte legjobban.
 
– Hozzánk hasonló szisztémában dolgoznak ők is, a különbséget leginkább az jelenti, hogy csak az edzői stáb hat főből áll – a pályaedzőjük nem más, mint a brazil világbajnok, Roberto Carlos. A csapat, akárcsak nálunk, ott is fiatal, bár nem annyira, mint a mi NB III-as gárdánk. Az edzőkkel folytatott konzultációk során leszűrhettem, hogy rendkívül jó az összhang köztük és az első csapat között, melynek köszönhetően rendszeres a játékosok felfelé áramlása. Ezt kiemelten menedzselik, ugyanis a Castilla kulcsfontosságú lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában. Az edzéseken rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni a nálunk végzett munkával – a heti feladatok lebontásában, ütemezésében is. A Real Madrid rendkívül büszke utánpótlás-nevelésére, és joggal: felnőtt keretük 39 százaléka saját nevelés, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt öt évben a Real Madrid adta a legtöbb játékost az európai csúcsbajnokságokba – mi is valami hasonlót akarunk megvalósítani idehaza – mondta a vezetőedző.
 
A teljes beszámoló itt elérhető.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC