nb1.hu

A PL-ben játszó korábbi Fradi-védő a DVTK elleni balhéra emlékezett

Burnley – Lowton: A szurkolók lángokba borították a lelátót, elkezdtek kitépni a székeket.

A korábbi Ferencváros- és Sheffield United-játékos Matthew Lowtonnal a The Star készített interjút, amelyben egyik magyarországi élményét is felelevenítette, amikor el kellett bújniuk csapattársaival a szurkolók elől – írja az nso.hu.

 

A jelenleg a Premier League-ben szereplő Burnleyt erősítő jobbhátvéd – eddig mind a hét bajnokit végigjátszotta – 2009-ben, 19 évesen került kölcsönbe az akkor NB II-ben szereplő zöld-fehérekhez.

 

A feljutó együttesben 11 meccset játszott, az élvonalban ötször lépett pályára és NB III-ban szereplő tartalékoknál is volt 4 találkozója.

 

2009. október 31-én a Ferencváros a DVTK-t fogadta, a házigazda pedig az 56. percre háromgólos hátrányba került, és bár Tóth Bence révén szépített, a 64. percben nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a meccs. 

 

 

3–1-es hátrányban voltunk egy hazai meccsen, fél óra volt hátra, és a szurkolók úgy döntöttek, hogy lángokba borítják a lelátót, és elkezdtek kitépni a székeket a helyükről” – elevenítette fel az emlékeket Matthew Lowton.

 

 

„Úgyhogy a meccset félbeszakították, és az öltözőben ragadtunk. Nagyon szenvedélyes fanatikusok voltak. Hallottuk a kinti felfordulás hangjait és a szirénákat, vártunk, amíg a rendőrség lenyugtatja őket”– tette hozzá.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC