nb1.hu

A Paks is vinné a DVTK kiszemeltjét

Egykori játékos térhet vissza a csapathoz.

Nem lehet azt mondani, hogy Pakson csendesen telik az átigazolási szezon. A Tolna megyei klub pénteken jelentette be, hogy tavasszal is Osztermájer Gábor vezetheti az alakulatot. Osztermájer munkáját Kindl István, Sárai György, Péter Norbert és Csernyánszki Norbert segíti majd.

Osztermájert az nso.hu kérdezte az átigazolási tervekről. A tréner elmondta, hogy Molnár Gábor és Bertus Lajos érkezésének is örülne.

Élő közvetítés az átigazolásokról – elképesztő péntek! – NB1.hu

 

"Boldogan fogadnám, ha Bertus Lajos visszatérne Paksra, ha minden igaz, erre van is esély, és Molnár Gábort is szívesen látnám, csakhogy tudomásom szerint érte a Diósgyőr is bejelentkezett, ráadásul ő borsodi legény. Gyaníthatóan nála is számít a kötődés, miként nálam is" – fogalmazott a szakember.

Ahogy Osztermájer is elmondta, Molnár a DVTK-nál is képben van, erről az nb1.hu is beszámolt már. Bertus 2014 és 2019 között már erősítette a Paksot, jelenleg a Mezőkövesd labdarúgója. Bertus a bajnokságban 210 percet kapott a bizonyításra a meglepetéscsapatban. 

Közeledhetett a matyóföldi csibész a Diósgyőrhöz – NB1.hu

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC