A Paks és a ZTE edzőmeccse is elmarad, megvan a Kisvárda ellenfele

Hivatalos bejelentések.

Forrás: kisvardafc.hu

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Az eredeti felkészülési terveink alapján január 22-én a PMFC ellen léptünk volna pályára idehaza. Az egy héttel a bajnoki mérkőzésünk elé tervezett edzőmérkőzésünk azonban a két fél közös megállapodása alapján elmarad."

A ZTE KÖZLEMÉNYE:

"Az eredeti program alapján, labdarúgócsapatunk péntek délelőtt játszotta volna utolsó felkészülési találkozóját a bajnokság kezdete előtt, ám több játékosunk és stábtagunk megbetegedett, így a tervezett főpróba - a további esetek elkerülése végett – elmarad. 

Csapatunk jövő héten, a Paksi FC otthonában kezdi meg a tavaszi szereplést az OTP Bank Ligában, a lendvai együttessel pedig második csapatunk játszik felkészülési találkozót péntek délután."

A KISVÁRDA KÖZLEMÉNYE:

"Kezdetben úgy volt, hogy kazah, később arra látszott esély, hogy újabb azeri ellenféllel szemben játsszuk a törökországi edzőtáborozás harmadik felkészülési mérkőzését, ám végül egy koszovói csapattal sikerült megállapodni. Az FK Dukagjini a mieinkkel azonos szállodában lakik, így a két csapat játékosai gyakran találkoznak egymással. Így lesz ez pénteken magyar idő szerint 14 órakor a sidei Arslan Zeki Demirci Sport Complex centerpályáján is, ahol megütköznek egymással a felek. Ez a létesítmény volt a korábbi két meccsünk helyszíne is.

A Dukagjini a koszovói élvonal, a Superliga tízcsapatos mezőnyében a nyolcadik helyen telel."

Legfrissebb híreink