nb1.hu

A Nemzeti Sport megkérdezte, előveszik-e Felcsúton a vezetőedzőt – REAKCIÓK

10-es osztályzat és Bognár György racionalitása.

Gyakorlatilag tökéletes játékkal, Hahn János mesternégyesével megfűszerezve győzte le tegnap a Paks 6-2-re a Puskás Akadémiát.

Gondolhatnánk azt, hogy Bognár György az égbe dicsérte a csapatát, ám nem ő lenne, ha nem mesélte volna el, hogy azért nem volt minden tökéletes.

És ez a fajta hozzáállás a remek, mert tanulni és fejlődni az élet minden területén folyamatosan kell.

Mesternégyes: a paksi hős és a magyar válogatott – NB1.hu

 

„Ezen a mérkőzésen időnként, időszakosan jól játszottunk, jó dolgokat csináltunk. Véleményem szerint az első félidőben a középpályánk működhetett volna jobban védekezésben és támadásban egyarànt. Ott lehettünk volna még markánsabbak, ebben volt egy kis hiányérzetem, de ennek ellenére maximálisan megérdemelten nyertünk. Öröm, hogy cserejátékosaink is hozzá tudtak tenni a játékhoz, most egy olyan helyzetbe kerültünk, hogy nyugodtan változtathattunk a meccs folyamán. Ha lehet, mindenki legyen benne egy győzelemben, ma ez is összejött. Játékosaim hozzáállása minden mérkőzésen maximális, tehát, amit kérek tőlük, azt mindig igyekeznek teljes mértékben visszaadni minden egyes poszton. Persze, ahogy azt már mondtam, egy csapat sosincs kész, a csapatrészek mindig formálódnak, alakulnak, tehát 6-2 után is fontos, hogy egy kicsit önkritikusak is legyünk, lássuk azokat a hibákat, amiket vétettünk. Ezekre pedig én ezek után is felhívom majd a figyelmet” – fogalmazott Bognár György a találkozót követően.

A Nemzeti Sport egyébként 10-es osztályzattal jutalmazta Hahn János teljesítményét.

Felcsúton viszont baj van, hiába győzte le a Puskás Akadémia még szerdán a Honvédot 1-0-ra, és a gondok látszódtak tegnap Tolnában is.

Szégyenteljes teljesítmény: kiakadt a Puskás Akadémia játékosa – NB1.hu

 

Hornyák Zsolt a találkozó utáni értékelését úgy kezdte, hogy gratulált a Paksnak, majd kijelentette, hogy nagyon kellemetlen hat gólt kapni. Mint mondta, be sem indult a mérkőzés, amikor már háromgólos hátrányba kerültek. Azt is elmesélte, hogy 0-0-nál nagy lehetőségük volt, de iskolás gólokat kaptak ez lett a végzetük.

Ezután a Nemzeti Sport azt kérdezte: mennyire tart attól, hogy a rossz eredmények után a vezetőedzőt veszik elő.

„Még át kell gondolnom, mi lesz a következő lépésem. Nem vagyok elégedett azzal, amit a csapat nyújt, ami persze az én munkámat tükrözi. Próbálom kiprovokálni belőlük a pozitív reakciót, a Honvéd ellen úgy éreztem, ez rendben van, erre ma ilyen hibákat követünk el. Gondolkozom magamon, a jövőmön, de persze ez a klubon is múlik. A végső szót a következő napokban fogom kimondani.”

KORÁBBAN:

Történelmi felcsúti vereség: Hornyák gondolkodik, Bognár önkritikus – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC