A nap, amikor Dzsudzsák Balázs legyőzte a teljes magyar sajtót 

A kapu mögötti vérmérséklet története!

Forrás: DVSC

Lehet szeretni, és lehet nem szeretni Dzsudzsák Balázst, de egy dolgot nem szabad elfelejteni és letagadni sem vele kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy az elmúlt egy-két évtized egyik, ha nem a legnagyobb tudású és hatású magyar labdarúgója.

A Loki és a magyar válogatott mellett letette a névjegyét Hollandiában (PSV), Oroszországban (Anzsi, Dinamo Moszkva), Törökországban (Bursaspor) és az Egyesült Arab Emírségekben is (al-Vahda, al-Ittihad, el-Ajn).

Persze, lehetne rohanni mondjuk a statisztikai oldalakra lecsekkolni, hogy mennyi gólt rúgott a csapataiban, de Dzsudzsáknak sehol sem a gólszerzés volt az elsődleges feladata, mert általában szélső és támadó középpályásként a támadások felépítéséből és az utolsó előtti mozzanatokból kellett kivennie a részét.

Mindent elmond a teljesítményéről, hogy a társai és az edzői gyakorlatilag mindenhol szerették és kedvelték, akik még mindig emlékeznek rá, ráadásul többekkel kapcsolatban van a mai napig is.

Dzsudzsák életében azonban a két legfontosabb csapat a Loki és a magyar válogatott volt mindig is, nyújtott is akármilyen teljesítményt egy-egy adott mérkőzésen, mert a hozzáállására bizony szava nem lehet(ett) senkinek.

És most sem lehet, amikor a DVSC-ben már mélységi irányítót játszik, így talán még fajsúlyosabban ki kell vennie a részét a védekezésből.

A csapataiban mindenhol kulcsjátékos lett, csapatkapitányként meg nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is vezérré kellett válnia. És ami nekünk, magyaroknak a legfontosabb, hogy az utóbbi feladatát is jól oldotta meg a nemzeti csapatnál és jól oldja meg manapság is Debrecenben.

Dzsudzsák egy időben a sajtó kedvenc interjú alanya volt, mert mindig szenvedélyesen, őszintén nyilatkozott, amiért aztán kapott hideget és meleget egyaránt, miközben a többi pillanatban mindenki azon van felháborodva (sajtó és szurkoló egyaránt), hogy mindenki csak a közhelyeket pufogtatja. Ő viszont soha nem tett így.

Dzsudzsák tényleg soha nem volt ilyen, ami a szívén volt az mindig elhagyta a száját, de egy idő után elege lett abból tök jogosan, hogy sokan és sokszor kiforgatták a szavait, de még a média munkatársai közül is.

Időben szolid, vagy néha kicsit markánsabb harcban állt az újságírókkal (egyszer tévedett csak, de ez egy másik történet és nagyon régen volt – a szerk.), egyre kevesebbet nyilatkozott és egyre kevesebbeknek.

A válogatott csapatkapitányaként viszont mindig megtette a meccsek után a tévének, ami azért kötelessége is volt, de akkor sem fogta vissza magát, mindig őszinte volt.

Amikor 1 évvel ezelőtt visszatért Debrecenbe (egészen pontosan szerdán lesz 1 éve), elégtételt érezhetett, hiszen végleg bebizonyosodott, hogy ő a fontos a sajtónak és nem neki az újságírók, mert a teljes magyar médiahadosztály leste, hallgatta és itta a szavait.

Amikor légiós volt, sokszor robogott haza a magyar meccsekre, hogy szurkoljon a barátainak, ezért is sokan támadták, mondván azt, hogy urizál, holott csak annyit kellett volna észrevennie mindenkinek, hogy hiányoztak neki a barátai, a magyar foci, a magyar szurkolók és Magyarország. 

Az meg, hogy mire költi a pénzét, minden embernek a saját döntése, mert amúgy jobb a világnak, míg ezt szabadon lehet megtenni...

És ha már a pénz: sokan támadták amiatt, hogy a jobb fizetést választotta a jobb csapatok helyett, miközben minden dolgozó ember pénzt kap a munkájáért és azt szereti, ha minél többet kap érte. Ezen sorok írója az nb1.hu 1999-es megalapítása óta az nb1.hu-nál van (nagyon sokszor mehetett volna máshová főállásba és bőven több pénzért is...), így tiszta lelkiismerettel írhatja le ismét, amit az előbb már megtett, mégpedig azt, hogy minden ember több pénzt szeretne kapni a munkájáért, amivel az égvilágon semmi baj nincsen, mert pénzből és nem mosolyokból élünk meg. 

A kocsmában is pénzzel fizetünk a Jamesonért, nem pedig mosollyal, két kapura lövéssel vagy egy becsúszó szereléssel... 

Dzsudzsák 1 éve tért tehát haza Debrecenbe, azóta a DVSC legfontosabb játékosa. Tevékeny részt vállalt magára a Loki NB I-be történő feljutásából, a nyáron meg maradt a csapatnál, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire fontos számára nem csak a focicsapat, hanem egész Debrecen, ahová 12 év után tért vissza.

Dzsudzsák tavaly szeptember 28-án, egy PMFC elleni, hazai pályán 3-1-re megnyert mérkőzésen játszott ismét a Lokiban, csereként állt be 17 percre. Utána Soroksáron is csere volt még (utol kellett érnie magát fizikálisan), Lipcsei Péter csapata ellen 1-1-et játszottak, de ekkor már 33 percet volt a pályán. Utána még kétszer kezdett kispadon a bajnokság további szakaszaiban a végül feljutó DVSC-ben, ennek egyéb okai is lehettek.

A feljutásból 5 góllal, sok gól előkészítésével (nemcsak konkrét gólpasszokra gondolunk, mert a gólpasszt adó játékoshoz is el kell jutnia a labdának) és alázatos játékkal vette ki a részét, ismételjük, hogy nem támadó szélsőként, hanem mélységi, középen elhelyezkedő irányítóként.

Az NB I-ben mind a 6 Loki-meccsen végig a pályán volt, szerzett már 2 gólt is, döntő érdemei vannak abban, hogy az újonc DVSC pont középcsapat, mivel a 6. jelenleg a tabellán, a másik feljutó Gyirmót az utolsó, Csertői Aurél gárdájánál meg 5 ponttal szerzett eddig többet.

Dzsudzsák tehát remek formában van, az NB I-ben mindenképpen.

Eddig 108 alkalommal volt válogatott, együtt csúcstartó a másik legendával, Király Gáborral.

Sokak szerint megérdemelné, hogy még egyszer behívják a nemzeti csapatba, hogy egyedül legyen csúcstartó, de a kérdés az, hogy vajon Király Gábor megérdemli-e azt, hogy ne maradjon csúcstartó, ha a középpályást csak a csúcsdöntése és nem a formája miatt hívnák be?

Dzsudzsák Balázs, akár 108-szoros válogatott marad, akár nem, megkerülhetetlen alakja a magyar labdarúgásnak, és akár tetszik a mindenen fanyalgóknak, akár nem, már az is marad, mert az elért eredményeit és az érdemeit már senki és semmi nem veheti el, mert azokért kőkeményen megdolgozott.

Dzsudzsák Balázst lehet szeretni és lehet nem szeretni. Mindenki el tudja dönteni, hogy melyik táborba tartozik. De az érdemeit tényleg nem lehet elvitatni.

Mint ahogyan azt sem, hogy a Loki és Magyarország címerét (utóbbi a legszebb a világon) mindig őszintén simogatta vagy csókolta meg.

Az nb1.hu-nál tutira vesszük, hogy ha nem vált volna focistává, akkor a kedvenc csapatának (ugye kettő van neki) a meccsein mindig a kapuk mögött ugrált volna...

Arról is vannak elképzeléseink, hogy milyen vérmérséklettel...

Legfrissebb híreink