A MOL Fehérvártól érkezett játékos a Lokihoz

Többször is szerepelt az utánpótlás-válogatottban.

Bévárdi Zsombor a mostani szezonban a DVSC-ben fog futballozni. A 20 éves játékos kölcsönbe érkezik a Lokihoz. Íme a piros-fehérek közleménye az új játékosról:

"Bévárdi Zsombor aláírt a Lokihoz. A 20 éves, többszörös utánpótlás-válogatott labdarúgó Siófokon kezdett el futballozni, majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára került.
Később a Videotonban, majd Siófokon is játszott, 2018 nyarán pedig a Vasas együtteséhez igazolt kölcsönbe Székesfehérvárról. A legutóbbi szezonban az angyalföldiek színeiben 27 NB II-es mérkőzésen két gólt szerzett, és egy gólpasszt adott. 

Bévárdi Zsombor remek teljesítményt nyújtott az U19-es korosztályos válogatottban, ugyanis 11 mérkőzésen 8 gólt szerzett, betalált többek között az angolok kapujába is. 

 

A labdarúgó egy évre kölcsönbe érkezik Debrecenbe, de klubunk vásárlási opcióval rendelkezik a játékjogát illetően."

 

12.55: Újabb fiatal játékossal állapodott meg a Loki. Részleteket itt olvashatnak. 

Legfrissebb híreink