nb1.hu

A magyarokat szidták a szlovákok, kiakadt a Komárom edzője

Undorító módon gyalázkodtak.

A szlovák bajnokság másodosztályának hétvégi fordulójában a Komárom csapata idegenben 2-0-s vereséget szenvedett a Poprád ellen. Nem erről marad emlékezetes azonban a mérkőzés, hisz a lefújást követő sajtótájékoztatón a komáromiak edzője, Jozef Olejník a focipályákra nem illő dolgokról is szót ejtett. Ebből idézett a bumm.sk.

 "Nagyon bosszant ez, és mivel nem ez az első meccs, amin ez történt, így úgy döntöttem most elmondom. Szeretjük a focit. Azért dolgozunk benne az edzői stábommal és a játékosaimmal együtt, mert szeretjük. Marekkel (a Poprád edzője – a szerk.) is barátok vagyunk, szívesen járunk Poprádra is, hiszen nincs köztünk semmilyen probléma, de egy másik dolgot kiemelnék.

Ott állok az oldalvonal mellett és nem fogom hallgatni, hogy "A k******* magyarok, Olejník menj Magyarországra." Ezt én nem értem. Miért jönnek itt az emberek focira? Mi ide jöttünk, az ellenfél jobb volt mint mi, ez viszont nem tartozik a lelátókra. Inkább szurkoljanak a csapatuknak. Én mindig józanul próbálok értékelni. Elutasítom, hogy a játékosaimat támadják mert a magyar kisebbséghez tartoznak vagy mert négerek és így tovább. Ez nem tartozik a focihoz.

 

Mi futballozni akarunk, igyekszünk, ma a hazaiak jobbak voltak. Úgy gondolom az ilyen dolgoknak nincs helyük egy stadionban. A foci összekött, a focinak nem szabad szétválasztania minket. Ilyen emberek mindenhol vannak, nálunk is, nem akarok hazudni, de ezzel valamit kezdeni kell. A társadalmat talán meg kell nevelni."

A bumm.sk hozzáteszi: a Poprád vezetőedzője, Marek Petruš igazat adott kollégájának és ő is elítélte a szurkolók viselkedését. Érdekesség, hogy a poprádiak weboldalán az edzői értékelésekből kimaradt Olejník nézőkkel szemben megfogalmazott kritikája, de Facebook-oldalukon ez is ott van a videóban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC