nb1.hu

A magyar válogatott meghívójára vár a Rapid csillaga

Bécs – Nem tud róla, hogy Storck figyeli, magyar maradna! FRISSÍTVE!

Újra egy magyar labdarúgó ejti ámulatba a bécsi közönséget, ám amíg Nyilasi Tibor anno ismert válogatott labdarúgóként igazolt az Austria Wienbe, Szántó Tamást, a városi rivális Rapid középpályását szinte alig ismerik idehazaírta a Blikk A Sopronban született labdarúgó 14 évesen igazolt az osztrák fővárosi klubba, két esztendeje öt szezonra szóló profi szerződést írt alá, s ebben az idényben lett stabil kezdőjátékos. Ott volt a pályán az Európa-liga csoportkörében a belga Genk elleni hazai 3-2-es siker alkalmával is, a bajnokságban pedig a Sturm Graz után a hét végén a Mattersburgnak is gólt lőtt.

 

– Amikor nem vagyok ott, úgy tűnik, jobban megy neki, mert gólt szerez – mondta Szántó Csaba, az NB II-es Sopron másodedzője, Tamás édesapja a Blikknek. – Azóta az interneten már láttam a találatot, pozíciójának, támadó középpályásnak megfelelően érkezett, s okosan bepasszolta a labdát a hálóba. Fiatalon került ki, de végigjárta a szamárlétrát a klubnál. Idén megkapta a lehetőséget, s nagy örömömre él is vele.

 

Szántó legutóbb a magyar U18-as válogatott színei­ben lépett pályára két évvel ezelőtt címeres mezben, s bár tavaly esélye volt kijutni az U20-as világbajnokságra, ám végül az Új-Zélandra utazó végleges keretbe nem került be. Azóta nem keresték a transfermarkt.com weboldal által 200 ezer euróra (61,4 millió forintra) taksált futballistát itthonról.

 

– Ha kapok meghívót, akkor szívesen megyek. Egyelőre nem tudok a magyar szövetség érdeklődéséről – vette át a szót a Rapid magyar focistája, aki fejelőtudásán és a bal lábán javítana még, valamint 2-3 kiló izmot is magára pakolna. A Rapidból volt már olyan játékos, a szombathelyi születésű Garics György, aki Magyarországon született, ám végül osztrák színekben lett felnőttválogatott, Szántó – akire a Rapid egy Sopron elleni utánpótlás-mérkőzésen figyelt fel – azonban nem gondolkozik ország- váltáson.

 

Storck is őt figyeli

A 2015-ös U20-as világbajnokságon Bernd Storck, a felnőttválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya irányította a magyar csapatot, a német szakember tehát a felkészülés alatt személyes tapasztalatokat szerzett Szántó Tamás tudásáról. Információink szerint a légiós a többi külföldön játszó futballistánkkal együtt képben van, folyamatosan figyelik a teljesítményét.

 

FRISSÍTÉS

8.41:  A magyar válogatott szövetségi kapitánya is megszólalt az üggyel kapcsolatban, Storck álláspontja a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC