nb1.hu

A Loki tulajdonosa "egyetért" Böde Dániellel

Átigazolási hírekről is beszélt.

Ritkán ad nyilatkozatot Szima Gábor, a Loki elnöke, akkor viszont minden kérdésre válaszol. 
 
Most a Hajdú-bihari Napló kérdezte Szimát, aki elmondta, 1.2 milliárd forintból gazdálkodnak, ami azt jelenti, hogy 1.6 vagy 2 milliárd forintos éves büdzsével rendelkező gárdák ellen még fel tudják venni a versenyt, ám az 5-6 milliárdból gazdálkodókkal már sokkal nehezebben. Szima nem mondta ki, de ez a két csapat az nb1.hu véleménye szerint az FTC és a Vidi lehet, azaz, lehet, hogy a Loki főnöke is osztja Böde Dániel véleményét, mely szerint évekig az említett két gárda lesz/lehet a bajnokságban az első két helyen.
 

Böde nem csak a Fradit és a Vidit, hanem a teljes NB I-et „beárazta" – NB1.hu

Újra átélné a nemzetközi kalandot. 

Szima beszélt a Loki értékeiről is, mert a DVSC nagyobbrészt mindig a saját nevelésű játékosairól volt híres. Mint ismeretes, sajtóhírek szerint Zsóri Dániel, Bódi Ádám és Kusnyír Erik iránt van érdeklődés. „Minden átigazolási időszakban vannak ehhez hasonló pletykák. Van olyan, amelyből valóság lesz, és van, ami csak szóbeszéd marad. Bódi távozásával kapcsolatban semmilyen konkrétum nincs, a Kusnyírral és Zsórival kapcsolatban megjelent híreknek azonban van valóságalapja. Hogy ebből mi fog megvalósulni, az majd eldől a közeljövőben.” – válaszolta Szima, aki azt is kijelentette, lesznek még távozóik, de nem a meghatározó játékosok közül, majd hozzátette, hogy igazolni is szeretnének még.
 
A következő idényben a Lokinak ismét olyan eredményt kell elérnie a célkitűzés szerint, mely feljogosítja arra, hogy 1 év múlva is a nemzetközi kupaszereplésre készüljenek az edzői és a játékosai.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC