nb1.hu

A Loki játékosa jó ajánlatot kapott, bemutatkozott az FTC új igazolása

Fejlődhet még az MTK.

DVSC:

"Mint ismert, a DVSC idén júniusban 2024-ig szóló szerződést kötött saját nevelésű labdarúgójával, Kusnyír Erikkel. Az ifjú játékos boldog, hogy az elkövetkezendő időszakban is a Loki futballistájaként bizonyíthat.

– Volt egy komoly megkeresésem, de végül úgy alakult, hogy maradok a DVSC-nél. Jó érzés, hogy számít rám a klub, bízom benne, minél több időt tudok a pályán tölteni az előttünk álló szezonban – fogalmazott Kusnyír Erik, aki úgy érzi, jól sikerült a csapat hathetes felkészülése. – Teljesen rendben zajlott az alapozás, rengeteg munkát tettünk bele az elmúlt időszakba. A telki edzőtábor során még jobban összekovácsolódott a csapat, az pedig hatalmas élmény volt, hogy az AS Romával is játszhattunk egy edzőmeccset. Sajnos nem tudunk minden héten egy nemzetközileg is elismert top gárdával megmérkőzni, de nagyon örülök, hogy én is lehetőséget kaptam. A második félidőben El Shaarawy futballozott az oldalamon, mondanom sem kell, nagyon nehéz dolgom volt egy ilyen kaliberű játékos ellen játszani. Tipikusan az a futballista, aki az ellenfél minden egyes hibája után nagy helyzetet tud kialakítani. Összességében nem vagyok elégedett, mert nem úgy alakult a találkozó, ahogy szerettük volna, tapasztalatszerzésnek viszont kiváló volt.

A Loki a Budapest Honvéd otthonában kezdi meg szereplését az NB I-es szezon idei kiírásában szombaton 20 órakor. Érdekesség, hogy Kusnyír Erik 2018 májusában épp egy Kispest elleni találkozón mutatkozott be az élvonalban, az összecsapás pedig 3-1-es debreceni sikerrel zárult. A debütálás óta nyilván rengeteg minden történt vele.

– Elégedett is vagyok meg nem is, a három év alatt volt egy szezonom, amikor bronzérmet szereztünk, volt egy, amikor kiestünk, legutóbb pedig megnyertük a másodosztályt. Jó lesz ismét az élvonalban futballozni, nagyon várom már a Honvéd elleni szezonnyitót. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulat lesz, már csak azért is, mert a piros-feketék első bajnokijukat játsszák majd az új stadionjukban."

FTC:

"Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön bejelentette a horvát balhátvéd, Marijan Cabraja szerződtetését.

Fradi: duplázó balhátvéd érkezett – részletek – NB1.hu

 

Legújabb labdarúgónk a papírok aláírását követően nyilatkozott a FradiMédiának – elmondta, poszton tudja a legjobb teljesítményt nyújtani, de beszélt arról is, hogy miért döntött úgy, hogy a Ferencvárosban folytatja."

Cabraja a videóban többek között arról is beszélt, hogy szeretne duplázni új csapatával, emellett a BL-ben a csoportkörbe akar jutni. 

MTK:

Pénteken megkezdődik az NB I új szezonja, az MTK a Gyirmót otthonában vendégeskedik holnap 20.30-tól.

A kék-fehérek videós interjút készítettek Tiago Ferreirával. A légiós úgy érzi, fejlődhet még a fővárosi csapat. Szerinte az új vezetőedző más dolgokat kér, de átálltak az új játékstílusra. Ferreira jobb fizikai állapotban érzi magát jelenleg. A futballista elmondta, a felsőházban akar végezni, illetve a Magyar Kupában a döntőbe szeretne kerülni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC