nb1.hu

A Loki ellen debütálhat a ZTE új játékosa

Erősségeiről is beszélt a futballista.

A ZTE egyik nyári szerzeménye Oleg Golodiuk volt. Az ukrán játékos izomfáradság miatt nem léphetett pályára a Mezőkövesd elleni bajnokin, de Debrecenben már számíthat rá a szakmai stáb, mivel az edzéseken teljes értékű munkát végez. A légiós úgy véli, nagy élmény lesz majd az egerszegi szurkolók előtt futballozni.

"Nagyon várom a bemutatkozást, hiszen azért érkeztem, hogy segítsek a csapatnak.

Plusz a remek szurkolóink előtt élmény játszani, szeretném ezt is átélni.  Nagyon komoly ösztönzőnek és segítségnek tartom a szurkolói támogatást, és a csapattársaimtól tudom, hogy ha valaki, akkor a ZTE-szurkolók biztosan képesek belehajszolni minket a győzelembe" – fogalmazott Golodiuk.

 

Golodiuk korábban az ukrán U21-es válogatott keretébe is bekerült. A labdarúgó az egyik erősségének a szabadrúgásokat tartja.

"A magabiztosság és a labdaügyesség a középpályán nagyon fontos, sőt talán a legfontosabb. Ezen kívül a szabadrúgásaimmal próbálok majd kitűnni, ami egy szoros meccsen döntő tényező lehet. Csapatjátékosnak tartom magam, ismerem a mezőnyt és 31 évesen már a szükséges rutinom is megvan, ezért biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szerepelni, és elérjük a legfőbb célunkat, a legjobb tízbe kerülést" – nyilatkozta a középpályás.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC