nb1.hu

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.

Tizennyolc edző szerzett A-licences diplomát, melyet egy ünnepség keretében Telkiben vehették át. 

ÍME, AZ MLSZ HÍRE:

“Tizennyolc A-licences edző vette át diplomáját Diplomaátadó ünnepséget tartottak kedden Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában: tizennyolc frissen végzett szakember vette át a diplomáját, mindannyian az MLSZ "UEFA B+A" képzése keretében szereztek edzői képesítést.

A kurzuson azok a korábbi futballisták vettek részt az elmúlt egy évben, akik profi karrierjük során eljutottak az élvonalba. A friss A-licences edzők játékos-pályafutásuk alatt szerzett tapasztalataikat felhasználva olyan ismereteket és kompetenciákat sajátítottak el a képzés keretében, melyek segítségével képesek lesznek hatékonyan és eredményesen dolgozni labdarúgóedzőként. Az utánpótlás teljes vertikumának tananyaga mellett a képzés kiemelt figyelmet fordított a felnőtt labdarúgáshoz szükséges edzői tudás átadására.

A végzett hallgatóknak a licenc megszerzésével lehetőségük nyílik másodosztályban és harmadosztályban vezetőedzőként dolgozni, valamint a legmagasabb osztályban asszisztens edzőként tevékenykedni.

Az ünnepségen a friss diplomásokat Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Barczi Róbert sportigazgató köszöntötte.”

Az alábbi szakemberek vették át diplomáikat:

Fehér Zoltán
Hidvégi Sándor
Vermes Krisztián
Balog Zsolt
Magasföldi József
Máté Péter
Balogh Béla
Andorka Péter
Hrepka Ádám
Erős Gábor
Laczkó Zsolt
Vaskó Tamás
Szabó János
Elek Ákos
Lázok János
Huszti Szabolcs
Hegedüs Lajos
Leandro de Almeida

Megosztás:
Kapcsolódó hírek