nb1.hu

A lettek elleni játékkal Portugália is meglephető – Interjú Lovrencsics Gergővel

Budapest – Az FTC játékosa a védők fáradtságát próbálta kihasználni.

Csupán néhány percnyi játéklehetőséget kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól Lovrencsics Gergő a Lettország ellen csütörtök este, az Üllői úton 3-1-re megnyert világbajnoki-selejtezőn, a Fradi játékosa azonban közel volt a gólszerzéshez a hajrában. Lovrencsics szerint agresszív játékkal akár Portugália is meglephető.

 

Kijelenthető, hogy a Lettország elleni sikerrel végleg maguk mögött hagyták a korábbi kudarcok miatti nehezebb időszakot?

A korábbiakat lezártuk, egész héten kizárólag csak a lettek elleni meccsre koncentráltunk, s ennek meg is lett az eredménye, hiszen nagyon jól futballoztunk, futballoztak a srácok. Amit elterveztünk, úgy gondolom, végrehajtottuk.

 

Egy elkerülhető góllal szépítettek a vendégek, ám a kritikus periódust átvészelte a csapat.

Volt egy kis kihagyás, amiből a lettek be tudtak találni, de utána, a második félidőben Gulácsi Péter két védése ismét előre lökött bennünket. Ezután megszereztük a harmadik gólunkat, amely eldöntötte a győzelem sorsát.

 

A hajrában állt be, mégis hamar felvette a ritmust, akár ön is betalálhatott volna.

Nagyon jó volt újra pályára lépni a válogatottban. Sajnálom, hogy a pályán töltött percek nem sikerültek kicsit aktívabbra, gondolok a gólra vagy akár gólpasszra, de bízom benne, hogy ha vasárnap lehetőséget kapok a portugálok ellen is, akkor majd sikerül értékesíteni a helyzeteket. Amikor beszálltam, kissé már fáradt volt az ellenfél védelme, próbáltam ezt kihasználni gyors beindulásokkal, ám a végén, az utolsó passzoknál nem jól döntöttem.

 

A következő feladat merőben más lesz, hiszen az Európa-bajnokot fogadják – mit lehet továbbvinni a lettek elleni tapasztalatokból?

Ha azt az agresszivitást tudjuk hozni, amit csütörtök este mutattunk a pályán, azzal szerintem meg lehet lepni őket. „Játszós” csapatról van szó, ezek a nagy sztárok nem nagyon szeretik, ha odalépnek nekik. Sajnos kijelenthető, hogy nincs veszítenivalónk, ezért bátran kell nekimennünk annak a mérkőzésnek is. Bizakodó vagyok a vasárnappal kapcsolatban, de semmit sem szabad elkiabálni, hiszen az Európa-bajnok jön hozzánk. A csütörtökön mutatott bátor játékot kell folytatni, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.

 

Az előzmények után meglepte, hogy telt ház és remek hangulat fogadta a csapatot Lettország ellen?

Nem lepett meg, hiszen nekünk van a legjobb szurkolótáborunk. Ezek a drukkerek mindig kiteszik a lelküket a tribünre, s ezzel átadják nekünk az ő energiáikat. Ezt a lettek ellen is szerettük volna meghálálni nekik, s vasárnap is ugyanez lesz a cél. 

 

Hatos Szabolcs

 

A Storck-elemzések – NB1.hu

Storck-elemzések

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC