A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja

Magyarország – Baki, balhé, beszólás, na és persze a legjobb tizenegy.

Forrás: haladas.hu

Újra dübörög az nb1.hu fennállásának legrégebbi rovata. A forduló válogatottja már 2000-ben is volt, ezt a hagyományunkat a 2016/17-es kiírásban is tovább folytatjuk. Íme, a 12. „játéknap” legjobbjai.

 

A forduló győztesei: DVTK és Haladás

 

A Diósgyőr a nyáron alaposan megerősödő, már előtte sem éppen gyenge kerettel rendelkező Videoton verte meg hosszú kínszenvedés után, míg a Haladás parádés játékkal 2-0-ra verte a Ferencvárost, amely még a fővárosi zöld-fehérekre nézve hízelgő eredmény a játék képe alapján.

 

A forduló vesztese: Ferencváros

 

Amennyiben nem lenne elég, hogy gyenge játékkal kapott ki a Fradi Sopronban a Haladástól, Thomas Dollt a lelátóra küldte a játékvezető, míg Michel Nalepa és Emir Dilaver ugyancsak a kiállítás sorsára jutott, így a következő körre is fontos láncszemeit veszítette el az FTC.

 

A forduló balhéja: Haladás-Ferencváros

 

Pattanásig feszültek voltak az indulatok a mérkőzésen, amelyet az alábbi jelenet is jól alátámaszt. 

 

 

 

 

A forduló jelenete: Szeles Tamás és Vass Patrik duója

 

Ellenfele testi épségét és az M4 Sport kameráját is veszélyeztette Szeles Tamás, a Mezőkövesd labdarúgója, amikor meglökte ellenfelét, a gyirmóti Vass Patrikot a két csapat NB I-es mérkőzésének 18. percében.

 

 

A forduló bakija: Mijusko Bojovics és Jancsó András duója

 

A gyirmótiak két védője, Mijusko Bojovics és Jancsó András a szilveszteri összefoglalókba illően futott össze a 92. percben, amelyet Ulysse Diallo köszönt szépen és eldöntötte a három pont sorsát.

 

A jelenet 3.10-től látható: 

 

 

A forduló nyilatkozata:Thomas Doll (FTC)

 

„Lehet, hogy a válogatott meccs miatti háromhetes szünet nem tett jót, mint múltkor. Talán ha egyszer majd négyhetes pauza lesz, ismét megtaláljuk a ritmusunkat.”

 

A forduló képe:

 

 

A forduló válogatottja (3-4-3): Rózsa Dániel (Haladás) – Vági András (Mezőkövesd), Lipták Zoltán (DVTK), Bosnjak Predrag (Haladás) – Gaál Bálint (Haladás), Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Hangya Szilveszter (Vasas) – Mahir Saglik (Vasas), Robert Vittek (DVSC), Ulysse Diallo (Mezőkövesd)

 

Rózsa Dániel (Haladás): A sérült Király Gábort helyettesítő Rózsa Dániel a szűk tíz perccel az első félidő vége előtt tizenegyest hárított, amely ha bemegy, akkor a Fradi előnnyel vonulhatott volna az öltözőbe, és nem biztos, hogy Hali-sikerről beszélnénk a végén. Arról nem beszélve, hogy emellett is több bravúrja volt, így nagyban hozzájárult a Haladás győzelméhez.

 

Vági András (Mezőkövesd): A mezőkövesdi Vági András kiválóan játszott, többször is góltól mentette meg a csapatát a keresztezéseivel, a kiváló helyezkedéseivel. Nagy szerepe van abban, hogy a borsodi gárda pontokkal távozott Gyirmótról.

 

Lipták Zoltán (DVTK): A miskolci gárda védelmének az oszlopa volt, előre is veszélyesen játszott. Nagy szerepe van benne, hogy a DVTK megúszta kapott gól nélkül a Videoton elleni összecsapást, és nagyon fontos három pontot szerzett.

 

Bosnjak Predrag (Haladás): A Hali védője kiválóan játszott a védelem bal oldalán, a védekezés mellett a támadásokat is segítette, több alkalommal is sikerült a volt csapata, a Ferencváros védelme mögé kerülnie. Bosnjak a régi önmagát idézte a Fradi ellen, ha továbbra is így játszik, sokszor fog még örömet okozni a vasi szurkolóknak.

 

Gaál Bálint (Haladás): A Haladás játékosa végig agilisan játszott, a felsőléc mellett a hálóba is betalált, pont akkor, amikor épp a Fradi volt a kezdeményezőbb, így lélektani szempontból is fontos volt a gólja.

 

Bognár István (DVTK): Nagyon aktív volt, bátran sokat cselezett, az ő beadása után tört meg a jég és fejelt gólt Novothny Soma, amely mondanunk sem kell, mennyit jelent most a Diósgyőrnek.

 

Elek Ákos (DVTK): Igazi kapitányként küzdött, mutatta az irányt a többieknek – ha kellett védekezett, ha kellett támadott, cselezett, beadott és persze gólt is szerzett!

 

Hangya Szilveszter (Vasas): A Vasas szélsője végig aktívan futballozott az MTK ellen, és két gólpasszal felérő beadása (egy tényleges, egy lefejelt labda) is volt az első harminc perc gólzuhatagában.

 

Mahir Saglik (Vasas): A duplázó angyalföldi csatár két góljával fordította meg a mérkőzést a Vasas, a második gólja egy igencsak nehezen kivitelezhető fejelő mozdulat eredményeképp született meg!

 

Robert Vittek (DVSC): A DVSC szlovák csatára, Robert Vittek a szünetben állt be a Paks ellen, és rögtön az első megmozdulásából gólt szerzett. Minden csatár ilyen bemutatkozásról álmodik, ha új csapathoz kerül.

 

Ulysse Diallo (Mezőkövesd): A korábbi ferencvárosi támadó az egész meccsen nagyot küzdött egyedül elől, majd a gyirmóti védelem kapitális hibáját kihasználva a 92. percben győztes gólt szerzett az első meccsén a borsodi gárdában. 

Legfrissebb híreink