nb1.hu

A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja

Magyarország –Nem csak a Vidi góljairól kellene beszélni. Tisztelet a táboroknak.

Három, hatalmas rangadót is rendeztek a hétvégi fordulóban. Ebből kettő nagyon jó meccs volt, az egyik mindkét csapat miatt, míg a harmadik kiemelt találkozó messze elmaradt a várakozásoktól. A Videoton-Honvédon csak Andó-Szabó Sándor játékvezető és segítői nem ütötték meg a mércét, a DVSC-DVTK mérkőzésen a hazaiak parádéztak csak, míg a Derbin csak a két szurkolótábor, valamint a győztes gólt szerző Gera Zoltán alkotott maradandót.

 

A forduló legjobbja: a szurkolótáborok

A Derbin világviszonylatban is remek hangulat volt (igen, tudjuk, még jobb lett volna, ha béke lenne a Ferencváros vezetősége és az ultrák között), a Loki-DVTK-n szintén, ráadásul a vendégszurkolók remek gesztusról is tanúbizonyságot tettek, a Videoton-Honvédon szintén parádés volt az, amit a szervezett szurkolói csoportok véghez vittek, de a Vasas-szurkolók is nagyon odatették magukat.

 

A DVTK-ultrák megkoszorúzták a Loki-vezér emléktábláját – fotók – NB1.hu

A forduló beszólása: Thomas Doll

Ahogyan szétalázta az Újpest pályáját, nem volt semmi. Sportszerűbb lett volna, ha finomabban fogalmaz, de így hívta fel a figyelmet a lényegre: a magyar pályák talaja nemcsak most (tisztelet már a kivételeknek), de évtizedek óta messze elmaradnak az átlagtól, hiába csak a lilák talajáról tett említést, mert a probléma általános. Igaz, akkor nem volt ennyire vehemens a német, amikor a Groupama Aréna gyepszőnyegét kellett újra megcsinálni.

 

Az Újpest ikonja elmondta, miért rossz a pályájuk – NB1.hu

A forduló negatív hőse: Andó-Szabó Sándor

Amit manapság a kispestiektől kap, biztosan nem felejti el egyhamar, mint ahogyan az is biztos, ha az MLSZ továbbra is küldi a Honvédnak vezetni (11-ből 11-szer nem nyert vele a Rossi-csapat), majd továbbra is hibázik, senki nem mossa le róla, hogy direkt csinálja. Ezért sem kellene makacskodniuk az illetékeseknek a szövetségben.

 

Hemingway a bíró miatt tippelt Vidi-győzelmet a saját maguk ellen – NB1.hu

A forduló gólja: Danko Lazovics

A légiós első gólja és az egész támadás – nyugodtan leírhatjuk – világklasszis volt.

 

A forduló védése: Kovácsik Ádám

Ha 0-0-nál nem szedi ki valami hihetetlen bravúrral Kamber bombája után a zsugát a jobb alsó elől, akkor lehet, hogy még mindig a kispestiek vezetik a tabellát.

 

A forduló pechszériája: Mezőkövesd

A Vasas elleni meccs után Tomiszláv Szivics úgy fogalmazott, hogy a csapata most nyújtotta legjobb játékát a tavaszi szezonban. Gólt mégsem sikerült szerezni, ugyanis a Mezőkövesd háromszor kapufát is lőtt. 

 

Kerület-Puskás Akadémia: Hypós Feri, a lilák, a Kenő és a verekedések – NB1.hu

A forduló válogatottja

Kovácsik (Videoton) – Osváth (DVSC), Juhász (Videoton), Vinicius (Videoton) Ferenczi (DVSC) – Gera (FTC), Berecz (Vasas) – Feltscher (DVSC) –  Suljic (Videoton), Lazovics (Videoton), Scsepovics (Videoton)

 

Kovácsik Ádám:A Kamber-lövésnél bemutatott bravúrja ugyanolyan fontos volt, mint a társak góljai.

 

Osváth Attila:Eddig is nagyon jól játszott a Lokiban, most egy roppant fontos bombával is igazolta, hogy megéri a pénzét.

 

Juhász Roland (Videoton):Az egyik rivális csapat ügyvezetője azt írta róla a Facebookon, hogy maga a csoda, hogy egyetlen meccset is végig tud játszani, annyira kemény. Tényleg nem kisasszonyba tolja, de azt is látni kell, hogy Eppel Mártonnak esélyese sem volt ellene.

 

Vinícius: Szokásos formáját hozta, szinte végig hiba nélkül futballozott a Lanzafame-Eppel kettős ellen. Sokan ezt nem mondhatták el eddig magukról.

 

Ferenczi János:A mezőny egyik legjobbja volt a „kiesési rangadón”, távoli lökete már csak a bátorsága miatt is gólt érdemelt.

 

Gera Zoltán:Aki eldönti a Derbit, annak itt a helye!

 

Tarol a Ferencváros a televízióban – NB1.hu

Berecz Zsombor:Már több, mint egy éve, hogy válogatott formában futballozik.

 

Frank Feltscher:Remek igazolás volt, hatalmas góllal, remek játékkal bizonyította ezt a Loki eddigi legfontosabb tavaszi meccsén.

 

Asmir Suljic:Minden Vidi-támadásban benne volt, nem övé volt a főszerep, de nélküle a társai sem villogtak volna.

 

Danko Lazovics:A legjobb formában lévő játékos az NB I-ben!

 

Marko Scsepovics:A második legjobb formában lévő futballista az NB I-ben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC