A legjobb idény után a legrosszabb jött a ZTE játékosának

Amilyen formában volt a brigád...

Forrás: ZTE FC

A teljes magyar labdarúgás kényszerpihenőn van, de ez a helyzet sokáig jellemezte Babati Benjamint, a ZTE játékosát. Ahogy a zaol.hu-nak fogalmazott, a legjobb idénye után a legrosszabb következett be a pályafutásában.

„A mostani pályafutásom legrosszabb idénye. Az előző szezonom meg a legjobb volt, leszámítva persze a végét. Az elmúlt egy évben tényleg alig játszottam a sérülések miatt, hiszen az ősszel Debrecenben újra megsérültem, megint kihagytam, nem tudtam így formába kerülni. Most, hogy kezdett visszajönni az erőm, most meg jött a járvány és a pihenő.”

A kényszerszünet előtt a ZTE igen impozáns sorozatban volt, ami nagyon fontos volt a csapat számára a bentmaradásért folytatott küzdelem során. A harmadik Mezőkövesd otthonában 2-1-re nyert, majd otthon játszott 1-1-et az éllovas Ferencváros ellen, az utolsó, eddigi mérkőzésen meg 3-0-ra diadalmaskodott Debrecenben.

„Amilyen formában volt a brigád, nem tudtam volna elképzelni, hogy gondot okozna a bent maradás kiharcolása. Az utolsó kör előtt, vagyis, az utolsó tizenegy fordulót megelőzően azt mondtam a többieknek: ha öt meccset megnyerünk, akkor biztos a további NB I-es indulásunk. Lement három forduló, szereztünk két győzelmet a Mezőkövesd és a DVSC ellen, a Fradival pedig ikszeltünk. A csapatban benne volt még a további bravúrok lehetősége is, amellett, hogy hazai pályán olyan ellenfelek következnének, akiket igenis meg lehetne verni.”

Legfrissebb híreink