A lányoknál is címet védhet az FTC - részletek

Csütörtökön jön a döntős első meccse!

Forrás: MLSZ

Csütörtökön 18 órakor – a kőbányai Kocsis Sándor sportközpontban, valamint a közszolgálati sportcsatorna nyilvánossága előtt – összecsap az FTC-Telekom és az ETO FC Győr, megkezdődik a valamelyik fél második győzelméig tartó aranycsata - jelentette az MLSZ.

"A Magyar Labdarúgó Szövetség, a női szakág, a 2013–2014-es idény végén rendezett először bajnoki döntőt. Akkor az MTK Hungária és az Astra HFC csapott össze, azóta viszont valamennyi kiírásban, még a 2020-as „NBL-kvalifikációs párbajban” is a Ferencváros és az MTK szerepelt. Ez a sorozat szakadt meg azzal, hogy az ETO a bajnoki szakasz utolsó fordulójában nyerni tudott Budapesten és megelőzte a kék-fehéreket.

A döntő két szereplője, az FTC-Telekom és az ETO FC Győr ötödször találkozik majd a szezonban. A három bajnoki mérkőzés közül egyet az ETO (4–0), kettőt a Ferencváros (4–1 és 3–0) nyert meg, míg a Simple Női Kupában – 2–1-es győzelmével – a győri csapat lépett tovább. A korábbi eredmények tehát kiegyenlített erőviszonyokat, sokgólos mérkőzéseket mutatnak.

Különleges hátteret ad a mérkőzésnek, hogy a „kihívót”, a győri csapatot – szakmai vezetőként –Dörnyei Balázs vezényli majd a döntőben. A Ferencvárossal korábban négy bajnoki címet (2015, 2018, 2019, 2021) nyert szakember a bajnokság elején még a fővárosi zöld-fehéreket dirigálta, ő ült a kispadon azon a mérkőzésen is, amelyen az ETO 4–0-ra legyőzte akkori csapatát. Ha a futballstatisztikák szemüvegén keresztül tekintünk a párbajra – és elfogadjuk a játékosoknál megszokott, „aki egy percre is pályára lépett, az bajnok” elvet, akkor a döntő előtt az egyetlen biztos, hogy Dörnyei Balázs statisztikája újabb fényes éremmel gazdagodik.

Érdekesség az is, hogy játékos-edző eddig egyetlen alkalommal, 2004-ben nyert bajnoki címet a hazai élvonalban – a Viktória FC-t irányító Markó Edina után Vágó Fanni lehet a második. Az ETO már a döntőbejutással is felülmúlta korábbi legjobb bajnoki szereplését – ha nyer, szintén a Viktória FC nyomába lépve, a második nem-budapesti bajnokcsapatunk lehet.

A párbaj első felvonására a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontpontban kerül sor, csütörtökön, 18 órától. Döntetlen nincsen, amennyiben a rendes játékidőnek nem lesz győztese, „szétlövés”, tizenegyes-párbaj következik. Folytatás május 31-én, 19 órától Győrben, majd amennyiben harmadik összecsapás is szükségessé válik, arra június 5-én (vasárnap) kerülhet sor."

Legfrissebb híreink