nb1.hu

A korábban Belgiumban játszó magyaroknak is megvan a véleménye a kapitányváltásról

Magyarország – Mindnyájan emlékeznek az új kapitányra.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy a belga Georges Leekens lesz a labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitánya. A Nemzeti Sport ezt követően olyan volt labdarúgókat kérdezett, akik Belgiumban, akár Leekens csapattársaként vagy keze alatt is futballoztak.


„A csapattársam volt. Nagyon jóban voltam vele, fantasztikus pasas, talpig úriember. Elképesztően kemény játékos volt, tíz méterről csúszott be rendszeresen. Eszméletlen módon tudott küzdeni. Olyan kemény volt, hogy Dalnoki Jenő úttörő lehetett mellette, de amint lejött a pályáról, ő volt a világ legkedvesebb embere. Nagyon intelligens férfi, remek humorral. Amikor a rivális városi csapatnál, a Cercle Bruges-nél kinevezték edzőnek, úgy örültek neki a szurkolók, mint a Messiásnak. A zseniális Ernst Happeltől tanulta a szakmát, az ő hű követője. Az a típusú szakember, aki az adott keretből kihozza a maximumot, és éppen erre van most szükség. Nyilván hamar rájön arra, hogy nem sok Messit talál nálunk, de küzdeni megtanítja a csapatot, ebben biztos vagyok. Remek döntést hozott az MLSZ. Isten hozta, szurkolok neki, hogy sikeres legyen nálunk” – mondta Kű Lajos, az FC Bruges és a Ferencváros korábbi játékosa.

 

 „Futballozhattam Georges Leekens keze alatt, mégpedig huszonnégy évvel ezelőtt, a Cercle Bruges futballistájaként. Már akkor is felkészült szakembernek tartottam, ráadásul igazán jó fej, aki megadta, de el is várta mindenkitől a kellő tiszteletet. Szerződtetésével jól járhat a magyar labdarúgás” – közölte Selymes Tibor, a belga Cercle Bruges korábbi védője.

 

„Jól ismerem az új kapitányt, így elmondhatom, igazi profiról van szó.  Remek labdarúgónak tartottam, aki csibész volt a pályán – ugyanakkor megköveteli a rendet és a fegyelmet. Több belga csapatnál is edzősködött, s mivel több külföldi klubnál, válogatottnál is dolgozott, azt mondom, jól döntött az MLSZ” – így Ladinszky Attila, az Anderlecht korábbi csatára.

 

Leekens szerződése a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának a végéig szól, siker esetén fél évvel meghosszabbítható. 

 

Az új kapitány: Nincs Messink vagy Ronaldónk, de… – NB1.hu

Leekens-interjú

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC