nb1.hu

A klub nevéről nyilatkoztak a Honvéd új tulajdonosai

A költségvetésről is beszéltek.

Szakmai szempontok figyelembevételével, lépcsőzetesen emelnék a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának költségvetését a klub új tulajdonosai.
 
Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel az M1 aktuális csatornán csütörtök este kifejtették: még kialakítás alatt áll, hogy milyen területeken és mennyit kell erősíteni a klubon, amelynek tulajdonosa eddig George F. Hemingway volt.
 
"A gazdálkodás reális volt, mi pedig elfogadható, a magyar futballvilággal kompatibilis szakmai program alapján, lépcsőzetesen szeretnénk emelni valamilyen módon a költségvetést" – fogalmazott Mendelényi, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Honvéd megvásárlása érzelmi kérdés volt a számukra.
 
A metALCOM Zrt. – az 1999-ben Szentesen alapított, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég – meghatározó tulajdonosai a jövőben is szeretnének a Magyar Futball Akadémiára támaszkodni, mely szerintük a régió egyik legjobb utánpótlásképző intézménye. Külön kiemelték, hogy az U17-es csapat már tulajdonképpen bajnoknak tekinthető, s abban a korosztályban hat-hét olyan játékos is van, aki később az NB I-ben szerepelhet, sőt, akár a felnőtt válogatott közelébe is eljuthat, de az egy évvel fiatalabbaknál még több ilyen tehetséget látnak.
 
A klub nevével kapcsolatos kérdésre Mendelényi Dániel megemlítette, hogy a Budapest Honvéd elnevezés "nemzetközileg és belföldön is jól értelmezhető", de ez nem zárja ki, hogy elgondolkozzanak azon, hogy korábbi elemeket is újra felhasználjanak a névben.
 
A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. április 8-án jelentette be, hogy megvette a klub százszázalékos tulajdonrészét. 
 
A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű Quinex America LLC befektető társaság 2006-ban vette meg a nagy múltú klubot, mely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett.
 
Mint Bozó elmondta, a vásárlást gazdasági, jogi és szakmai szempontokat figyelembe vevő átvilágítás előzte meg. Ennek alapján úgy vélik, jó helyzetből indul a klub, ám a célok megvalósításához, a sikerek eléréséhez "többletforrásokat kell bevonni".
 
Korábban oldalunkon megszavaztattuk olvasóinkat, hogy szeretnék-e, ha visszatérne a Kispest a klub nevébe. Elsöprő többségben voltak, azok, akik igennel feleltek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC