A Kisvárdával is másodosztályú csapat bánt el

Miriuta értékes tapasztalattal gazdagodott.

KISVÁRDA MASTER GOOD-GYIRMÓT FC GYŐR 0-2 (0-1)
gólszerző:
Koltai (26.), Heffler (61.)

A Kisvárda-Gyirmót meccsel zárult a felkészülési mérkőzések özöne szombaton. A várdai csapat kétgólos vereséggel zárta a felkészülést, a gyirmóti gólokon Koltai és Heffler osztozott.

A gólok története:

26.p. Koltai a tizenhatos vonalánál kapta meg a labdát majd a hosszú alsó sarkot megcélozva egy határozott lövésével megszerezte csapatunknak a vezetést 0-1
61.p. Vass és Szarka összjátékát követően a védők hibáját kihasználva Heffler rúgta a labdát a hazaiak hálójába 0-2

Miriuta László szerint kísérleteztek ezen a találkozón, de értékes tapasztalattal gazdagodott.

 

"Nem így fogunk játszani a bajnokságban, kipróbáltunk valamit ami nem működött.

 

A mai mérkőzésen jobb volt a Gyirmót, megérdemelten győzött, sok sikert kívánok nekik" - nyilatkozta Miriuta.

Csertői Aurél úgy gondolja, teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

"Jól játszottunk, teljesen megérdemelt volt a győzelem persze vannak hibák, de a mai mérkőzésen kijárt a győzelem. Gratulálok a Kisvárdának is és további sok sikert kívánok nekik a bajnokságban" - mondta Csertői.

Legfrissebb híreink