A kisvárdai edző elmondta, miért légiósokból állt a kezdője az FTC ellen

A Fradi otthonában vendégeskedett szerda este a Kisvárda. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágójának első félidejében nem bírtak a zöld-fehérek az újonccal, ám a szünet után előbb Lanzafame, majd Böde villant, így az FTC kényelmes helyzetből várhatja a második meccset. A siker ellenére a zöld-fehér drukkerek nem voltak elégedettek a hazaiak teljesítményével, ennek hangot is adtak.
 
Dajka László, a kisvárdaiak mestere elmondta, az első játékrésszel elégedett lehet, ám ahogy fáradtak a futballistái, úgy tudott a Fradi föléjük kerekedni. Dajka szerint a második mérkőzés akkor lehet érdekes, ha korán megszerzik a vezetést. A Várda kezdőjében csak légiósok jutottak szóhoz, ezzel kapcsolatban Dajka elmondta, taktikai okai voltak a döntésének. 
 
"Az első félidővel elégedett kell, hogy legyek, mert nemcsak bátrak voltunk, hanem egész jól futballoztunk. Nem lepődtünk meg, felvettük a kesztyűt az Üllői úton a hazai csapattal. A személycserék után, amíg nem fáradtak el azok a játékosaink, akik az utóbbi hetekben meccshiányban szenvedtek, addig jó teljesítményt nyújtottunk. Ahogy fáradtunk el, a Fradi a második félidőben úgy vette át egyre jobban az irányítást, ránkerőltette az akaratát, helyzeteket alakított ki, és megnyerte a mérkőzést. Semmi szándékosság nem volt abban, és semmiféle üzenete nem volt annak, hogy tizenegy külföldi játékossal álltunk ki, egész egyszerűen mérlegre tettük, hogy a hétvégi bajnokit szem előtt tartva kinek van szüksége pihenőre, és emellett az összetétel mellett döntöttünk. Amit eddig is vallottunk, az most már hatványozottan igaz, vagyis a Ferencváros az egyértelmű esélyese a továbbjutásnak, a visszavágó akkor lehet érdekes, ha a meccs elején szereznénk egy gólt" - fogalmazott Dajka.
 
A visszavágót a jövő héten rendezik meg. 

Legfrisebb híreink