nb1.hu

A Kisvárda ikonját szerezte meg a DVTK

Hivatalos bejelentés!

ME, A DVTK NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"Tapasztalt védekező középpályást vett kölcsönbe vételi opcióval a DVTK. A hatalmas lövőerejéről is ismert 32 éves Lucas az elmúlt hat és két fél idényben a Kisvárdát vezette kapitányként. Az első két osztályban eddigi pályafutása során összesen 325 bajnokit játszott.

– Nagyon örülök neki, hogy itt vagyok, hiszen a DVTK nagyon nagy tradíciókkal rendelkezik, megtiszteltetés számomra, hogy ennek a csapatnak a mezében futballozhatok – mondta Lucas. – Már nyáron is szó esett róla, hogy Diósgyőrbe igazolok. Az utolsó fél év nekem személy szerint nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de most egy új kihívás előtt állok, és biztos vagyok benne, hogy el tudjuk érni a célt, amit a klub kitűzött maga elé. Alig várom, hogy elkezdjem az edzést a srácokkal, akik közül sokakkal játszottam már együtt és a szakmai stáb tagjai sem ismeretlenek: Kondás Elemérrel dolgoztam már korábban, és Igor Bogdanović csapattársam is volt. Bízom benne, hogy gyorsan be tudok illeszkedni!

– Lucas egy harcos, jó mentalitású középpályás, akire ráillik az a kép, amit egy diósgyőri játékostól elvárunk. Igazi vezéregyéniség, nem véletlenül viselte a csapatkapitányi karszalagot éveken keresztül Kisvárdán – kezdte a bemutatást Benczés Miklós sportigazgató. – A középpálya több posztján bevethető, elsősorban labdaszerzésben lesz hasznára a csapatnak, de több bombagóljára is emlékezhetünk. Érkezésével bővülnek a szakmai stáb variációs lehetőségei a középpályán, és ne feledjük, hosszú tavasz elé nézünk, ahol a fiatalok mellett szükségünk lesz a rutinra is. A világjárvány miatt pedig igyekszünk minden eshetőségre felkészülni.
Lucas sérülése a múlté, már  a nyáron is szerettük volna leigazolni, de akkor még nem adta a klubja. Ősszel nem tudta magát beverekedni a csapatba, így most elengedték. Egyelőre kölcsönbe érkezik, de opcióval rendelkezünk a szerződés véglegesítésére.

Lucas Marcolini Dantas Bertucci, vagy ahogy a labdarúgásban mindenki ismeri: Lucas Brazíliában született, és 18 évesen igazolt Magyarországra. A DVSC első csapatában nem sokkal 19. születésnapját követően debütált az UEFA-kupa 2. selejtezőkörében a svájci Young Boys ellen. A következő években a Magyar Kupában és a Ligakupában rendszeres játéklehetőséget kapott a DVSC első csapatában (a 2012-es MK-döntőben értékesítette a saját 11-esét a kupát eldöntő párbajban), de bajnokin egészen 2012. augusztusáig nem mutatkozott be. Akkor Kondás Elemér egyből a DVSC kezdőcsapatába jelölte Kaposvárott. A következő évben Békéscsabára igazolt, majd egy fél évet a felvidéki Szepsiben játszott, mielőtt a Kisvárda játékosa lett volna. A szabolcsi városban az első évben megnyerték az NB III. Keleti-csoportot, 2018-ban pedig a klubtörténetben először feljutottak az élvonalba (vezetőedző: Kondás Elemér, házi gólkirály: Horváth Zoltán), és meg is ragadtak ott. Időközben magyar állampolgárságot szerzett, kiérdemelte a csapatkapitányi posztot is.

Bár korábban elkerülték a nagyobb sérülések, Kisvárdán 7 és fél év alatt 181 bajnokit játszott, többnyire csak eltiltás és betegség miatt maradt ki, idén bokatörés miatt már februárban befejeződött számára a tavaszi szezon. Az új bajnokság kezdetére teljesen felépült, ősszel négyszer lépett pályára az élvonalban, míg a második csapatban három meccsen három gólt szerzett.

Lucas az alapos orvosi vizsgálatot követően hétfőn aláírta szerződését, és délután már új társaival kezdi meg a felkészülést Diósgyőrben, majd természetesen elutazik a spanyolországi edzőtáborba.

Névjegy
Labdarúgásban használt név: Lucas
Vezetéknév: Dantas Bertucci
Keresztnév: Lucas Marcolini
Születési idő: 1989. május 6.
Születési hely: Cornelio Procopio (Brazília)
Állampolgárság: brazil, magyar
Poszt: középpályás
Mezszám: 10

Sikerei
Magyar Kupa-győztes (2007/2008, DVSC; 2011/2012, DVSC; 2012/2013, DVSC)
NB I.-es mérkőzés/gól: 88/6
NB II.-es mérkőzés: 237/31
NB III.-as mérkőzés: 16/7

Pályafutás

2021/2022 tavasz Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 ősz Kisvárda FC (NB I.) 4/0
2021/2022 ősz Kisvárda II (NB III.) 3/3
2020/2021 Kisvárda FC (NB I.) 19/0
2019/2020 Kisvárda FC (NB I.) 31/4
2018/2019 Kisvárda FC (NB I.) 31/2
2017/2018 Kisvárda FC (NB II.) 37/2
2016/2017 Kisvárda FC (NB II.) 37/4
2015/2016 Kisvárda FC  (NB II.) 22/3
2014/2015 tavasz Kisvárda FC (NB III.) 14/4
2014/2015 ősz FK BODVA Moldava nad Bodvou (Szlovákia, 2. osztály) 3/0
2013/2014 Békéscsaba 1912 Előre (NB II.) 28/6
2012/2013 Debreceni VSC (NB I.) 3/0
2012/2013 DVSC-DEAC (NB II.) 17/2
2011/2012 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2011/2012 DVSC-DEAC (NB II.) 24/5
2010/2011 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2010/2011 DVSC-DEAC (NB II.) 26/2
2009/2010 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2009/2010 DVSC-DEAC (NB II.) 28/5
2008/2009 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2008/2009 DVSC-DEAC (NB II.) 18/2
2007/2008 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2007/2008 DVSC II (NB III.)  21/1
Atletico-PR utánpótlás (Brazília)"

FRISSÍTÉS:

20.19:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC