nb1.hu

A kaposvári búcsú után kiderült, mit fog csinálni Várhidi

Kicsit képlékeny még a dolog.

Várhidi Péter legutóbb az NB II-es Kaposvárnál edzősködött, a szakember áprilisban bontotta fel a szerződését a Rákóczinál. Az nso.hu írta meg, hogy a korábbi szövetségi kapitány Nagykanizsán a Zrínyi Miklós–Bólyai János Általános Iskolában focisulit fog nyitni.

Erről a következőket mondta Várhidi a portálnak:

 

"Kicsit besokalltam attól, hogy mennyire képzetlenek a magyar labdarúgók, ez szerintem a futballunk talán legnagyobb problémája, hiszen a képzettségi hiányosságok miatt a vezetőedzők nem kész játékosokat kapnak kézhez. Ezért a focisulimban a hangsúly a képzésen lesz.

 

Három-négy tagú, kiscsoportos foglalkozásokat tervezünk az iskolában, a tervek szerint két-három edző segítené a munkámat ebben a projektben. Tehát nem egyesületben gondolkodom, hanem képzésben, nem a klubok munkáját szeretném elvenni, hanem segíteni szeretnék azoknak a gyerekeknek vagy akár felnőtteknek is, akik szeretnének képezni magukat, fejlődni. Természetesen mindezt úgy megvalósítva, hogy figyelembe vesszük a játékosok különböző életkori sajátosságait, valamint fejlődési szakaszait. Gyermekek esetében külön hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra, a nevelés társadalmi fontosságára, a játék és a foci szeretetére. Egyelőre nagyon képlékeny még az egész, a járványhelyzet miatt még nem tudjuk pontosan, mikor indulhat el a projekt, hiszen az iskolák is csak nemrég indultak újra, de nagyon sok segítséget kapunk Faller Zoltán intézményvezetőtől, maga is szakember, dolgozott korábban a futballban" – nyilatkozta Várhidi.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC