nb1.hu

A Honvéd fiatalja lekopírozta Priskin norvégok elleni gólját

Budapest – Az MFA végzett a harmadik helyen az V. Penta Kupán.

Délután négytől a Honvéd MFA lépett pályára a West Bromwich Albion ellen az V. Penta Kupa bronzmérkőzésén. Az első komoly helyzet a WBA előtt adódott. Egy szöglet után Vajda védett bravúrosan egy veszélyes fejest, a kipattanóra érkező Meredith lövését pedig Bence Szilárd blokkolta. A 23. percben tizenegyeshez jutott a Honvéd, miután Pratsler Benjámint buktatták a tizenhatoson belül. A labda mögé Hegedűs Márk állt, aki mellé lőtt, így az első félidőben nem született gól.

 

A fordulás után tíz perc sem telt el és megszerezte a vezetést a Honvéd. Kovács Nikolász kapott remek kiugratást Hegedűstől, betört a tizenhatoson belülre, balról megcsinált egy befele cselt, majd Priskin Tamás módjára a bal felső sarokba tekert (0-1). A 75. percben egy lecsorgó labdára csereként beálló Májer Milán érkezett, de hat méterről nem tudott gólt szerezni. Két perccel a vége előtt a WBA támadója, McCourt tört a kapura, Vajda bravúrral védeni tudott, így a Honvéd megnyerte a bronzmérkőzést.

 

Simon Miklós, a Honvéd MFA edzője: – Elégedett vagyok, mert az egész mérkőzésen nyomás alatt tartottuk a WBA-t. Voltak remek egyéni teljesítmények, persze akadtak hibák, amiket lehet még csiszolni. Ezek a srácok akkor tudnak igazán fejlődni, ha lehetőséget kapnak a felnőttek között. Erre készülünk, de van még mit tanulnunk.

 

V. Penta Kupa, bronzmérkőzés

West Bromwich Albion-Honvéd MFA 0-1 (0-0)

 

West Bromwich: Pryzbek – Artmatas, Meredith, McCourt, Harper, Walker, Hall, Melbourne (Morrison, 61.), Holsgrove, Healey, Chambers Vezetőedző: James Smith

Honvéd-MFA: Vajda – Falusy, Cseh, Erdélyi, Kovács (Novák, 73.), Hegedűs (Farkas, 68.), Stoiacovici (Szabó, 82.), Májer (Czifra, 82.), Pratsler A., Pratsler B., Bence Vezetőedző: Simon Miklós

 

Gólszerző: Kovács (48.)

Sárga lap: Melbourne (53.) ill. Májer (72.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC